2024. május 8., szerda

„A hatalom ökölvívókkal védekezik”

Újabb tüntetést szerveznek pénteken az ellenzéki pártok – Békülékeny hangnemű üzenetet küldött az Együtt Ćutának

A Pink kereskedelmi televízió belgrádi épületéig halad majd a péntek esti Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tüntetés, melynek útvonaláról, részleteiről tegnap beszéltek a parlamentben megtartott sajtótájékoztatón az európai irányultságú ellenzéki pártok képviselői. Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Front képviselője elmondta, a tüntetés a szerb kormány épülete előtt kezdődik, majd a Miloš kenéz utcán és az Aleksandar Karađorđević sugárúton át halad a Pink székházáig a tömeg. Ennek okát azzal magyarázta, hogy a szóban forgó országos lefedettségű csatorna nemhogy nem változtatott semmit a szerkesztéspolitikáján a május eleji tömegmészárlásokat követően, hanem újabb gyűlöletkeltő valóságshow-k beindítását jelentette be időközben és ugyanilyen tartalmú propagandafelvételeket sugároz. Meglátása szerint a Pink és a Happy csatornák esetében meg kellene mielőbb gátolni azt, hogy visszaéljenek a nemzeti frekvenciákkal, mert azok egyben nemzeti javaknak is számítanak. Kijelentette, azok, akik valamilyen okból nem tudnak részt venni a menet teljes útvonalán zajló sétában, jöjjenek azonnal a Pink elé, s ott várják be a tüntetőket. A megmozdulások folytatására Lazović értékelése szerint azért is szükség van, mert a hatalom most már bokszolókat alkalmaz annak érdekében, hogy korlátozzák az ellenzéki képviselők mozgásszabadságát a képviselőház üléstermében, legutóbb például csak egyetlen bejáraton lehetett megközelíteniük a képviselőházi padokat az odavezényelt rendőrségi kordon és más biztonsági szolgálati személyek miatt.

A Demokrata Párt képviselője úgy értékelte, hogy a tegnapelőtti ülésen egy teljesen „új képviselőcsoport” is részt vett, mégpedig a rendőrség tagjai, akik, valamilyen okból, nem engedik az ellenzékieket a hatalmi tisztségviselőknek a közelébe sem. Srđan Milivojević gratulált Bratislav Gašić belügyminiszternek ahhoz, hogy ilyen rafinált módon teremtett új rendőrségi frakciót a szerb parlamentben. Slavica Radovanović, a Néppártból kivált Szerbiai Népi Mozgalom képviselője is elégedetlenségének adott hangot az ellenzéki sajtótájékoztatón a legutóbbi parlamenti történések miatt. Mint mondta, az említett professzionális bokszoló korábban a Belügyminisztérium sportszakának a tagja volt, még akkoriban, amikor Aleksandar Vulin vezette a tárcát.

Közben tegnap az Együtt párt reagált azokra az állításokra, amelyeket a pártot elhagyott Aleksandar Jovanović Ćuta mondott ki előző nap mozgalma szellemi értékének, közösségi hálózati oldalának eltulajdonítása kapcsán. Mint ismeretes, az Együttből kilépett Ćuta közölte, hogy lemond minden tisztségéről ebben a szervezetben, s korábbi szervezetének, az Ökológiai Ébredésnek minden tagja ugyancsak kilép ebből a pártból. Azt nehezményezte, hogy Nebojša Zelenović társelnök minden előzetes megbeszélés nélkül koalícióra lépett Zdravko Ponoš Szerbiai Centrum (SRCE) pártjával, a Demokrata Párttal, a Román Párttal és a Néppárt egyes tagjaival, de az utolsó cseppet az jelentette a pohárban, hogy szintén minden előzetes egyeztetés nélkül „átvette” az Együtt szervezet az Ökológiai Ébredés közösségi hálózati oldalát is, lényegében eltulajdonította azt. Az Együtt most kiemelte, remélik, sikerül megoldani az oldallal kapcsolatos gondokat, a párt sajtószolgálatának egyetlen tagja sem fér ahhoz hozzá, s ebben a témában nem fognak a továbbiakban nyilatkozni sem. Köszönetet mondtak a környezetvédelmi aktivistának az eddigi tevékenységéért, sok sikert kívántak neki a további karrierje során, majd arra hívták fel a figyelmet, hogy a rezsimet csakis együttes erőkkel válthatják majd le ezután is.