2024. október 4., péntek

Alkotmányellenesen passzív parlament

Rodoljub Šabić szerint felháborító, hogy nem kezdődött meg a képviselőház tavaszi ülésszaka

A szerbiai államvezetés eddig szinte soha nem tett akkora mértékű gőgről tanúbizonyságot, mint most, amikor a jogszabályokban előírt határidők ellenére akadályozza a köztársasági parlament munkáját – értékelte a Beta hírügynökség szerint Rodoljub Šabićügyvéd és a Belgrádi Emberi Jogi Központ Civil Emberi Jogi Bizottságának elnöke. Hozzátette, a hatalom ekképpen kijátssza, illetve semmibe veszi az alkotmányt és a parlament munkáját szabályozó egyéb jogszabályokat, egyebek mellett azokat, amelyek a kormány tekintetében szavatolják a parlamentnek az ellenőrzési felhatalmazásokat.

– A szerb alkotmány előírja, hogy a parlamentnek évente két rendes ülésszakot kell tartania, a tavaszinak március első munkanapján kell megkezdődnie. A

rendes ülésszak legfeljebb 90 napig tarthat, ennek szinte már a fele eltelt, ám a tavaszi ülésszak továbbra sem kezdődött meg, de nem is utal semmi arra, hogy hamarosan ülést hívnának össze. Mostanra több tucat törvényjavaslat megérkezett a képviselőházba, ezeket azonban nem vitatják meg, mint ahogyan a nőgyilkossághoz vagy a gyerekek elleni erőszakhoz hasonló égető társadalmi problémákat sem. A Siniša Mali pénzügyminiszter ellen kezdeményezett interpellációs eljárás is indokolttá tenné a parlament ülésének összehívását – érvelt Šabić.

Nyitókép: Parlamenti ülés (A Beta archív felvétele)