2024. október 16., szerda

Vitát keltő gyűlöletgyárak

A parlament tegnap délutáni ülésének napirendjén a biztonsági helyzet megvitatása és egy bizottság felállítása szerepelt, melyet ellenzéki kezdeményezésre tűztek napirendre a belgrádi iskolai és mladenovaci tragédiákat követően. Az ellenzék Bratislav Gašić belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítványt is beterjesztette, emellett, az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testületnek (REM) az országos frekvenciákkal rendelkező kereskedelmi tévécsatornákra vonatkozó, 2022 októberétől 2023 márciusáig terjedő jelentését is, melyben a REM megállapította, hogy a Pink és a Prva csatornák eleget tettek kötelezettségeiknek, míg a B92 nem teljesített minden feltételt, a Happy pedig részben hagyta figyelmen kívül a feltételeket. Az ellenzék szerint a REM hatalomhoz közel álló tagjai védelmezik a Pinket és a Happyt, azok a vezetőség szócsövének számítanak.

A tragédiákat megelőző és azok utáni biztonsági intézkedéseket Ana Brnabić kormányfő ismertette.

Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Klub képviselője a Pink és Happy csatornákat gyűlöletgyáraknak nevezte, amelyek az erőszak hirdetésével mérgezik a társadalmat. Aleksandar Jovanović Ćuta, a Moramo–Együtt koalíció képviselője azt mondta, üzeni a kormánynak, ma lejár a határidő a tüntetők követelései teljesítésére, a polgárok nem fognak napokig parlamenti üléseket nézni, a ma esti tüntetés mindent eldönt. Kifogásolta, hogy az Informer napilap épp tegnap közölt egy lejárató cikket olyan tartalommal, miszerint az ellenzék gyerekek megerőszakolására is képes. Ezzel az átokkal kell leszámolni, mondta. Vladimir Orlić házelnök válaszában azt mondta, az ülést az ellenzék javaslata alapján hívta össze, nem érti, miért kritizálják az eljárást.

Srđan Milivojević, a Demokrata Párt képviselője a tüntetők követeléseivel kapcsolatban azt mondta, nem fognak alkudozni, ha nem teljesítik, a sok követelés egyetlen nagy követeléssé alakul át. Miroslav Aleksić, a Néppárt frakcióvezetője azt kérdezte, mit tett a hatalom az évekkel ezelőtti tragédiák után, mikor érzett egyáltalán felelősséget bármiért is. Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt frakcióvezetője is megbotránkozva szólt az Informer címlapírásáról.

Szerb haladó párti képviselők az N1 és a Nova tévéket nevezték reakcióikban gyűlöletkeltőnek.

Nyitókép: 021.rs