2024. május 9., csütörtök

Közösségi boldogulást segítő támogatás

Az idén 15 közgazdászhallgató nyerte el a kiválósági ösztöndíjat

A szabadkai Városháza dísztermében tegnap megtartott alkalmi rendezvényen dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója és Ralbovszki Gyetvai Tímea, a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság elnöke 15 alap-, valamint mesterképzésen tanuló vajdasági magyar közgazdászhallgatónak adta át a Vajdaságban negyedik alkalommal meghirdetett Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjat. A programot a Magyar Nemzeti Bank és a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatja. Az ösztöndíj értéke havi 50 ezer forint, a tízhavi ösztöndíjat egy összegben utalják át.

A hallgatókat köszöntő Dubéczi Zoltán emlékeztetett, hogy az MNB Magyarországon 2016-ban hozta létre az ösztöndíjprogramot, ám látva annak sikerességét, később kiterjesztették a külhoni területekre is. Az ösztöndíj célja az, hogy a fiatalokat a lehető legjobb teljesítményre ösztönözze, ezért is nyerhetik el kizárólag a legkiemelkedőbb egyetemi hallgatók – emelte ki, és rámutatott arra, hogy nemcsak ösztöndíjat adnak, hanem szakmai tevékenységük támogatására is odafigyelnek, ennek jegyében a hallgatók előadásokon, versenyeken vehetnek részt, és kamatoztatható kapcsolatokat alakíthatnak ki.

„Ti vagytok az a bátor és cselekvő fiatal nemzedék, amelyik a gazdag nemzetközi továbbtanulási lehetőségek ellenére a szülőföldön való továbbtanulást választotta, és amelyik tanulmányai befejeztével a vajdasági magyar szakemberek értelmiségi rétegét erősíti” – szólt az ösztöndíjasokhoz Ralbovszki Gyetvai Tímea, aki lapunknak nyilatkozva kifejtette: „Büszke vagyok arra, hogy évről évre mind több hallgató pályázik, hiszen ez arról is árulkodik, hogy elsősorban itthon próbálnak boldogulni. Arról szintén fontos beszélni, hogy ösztöndíjasaink megismerkednek egymással, közösséggé kovácsolódtak, valamint rendszeresen vesznek részt különböző szemináriumokon, táborokban.”

A program hozzájárul a vajdasági magyarság versenyképességének erősítéséhez – emelte ki köszöntőjében dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város képviselő-testületének elnöke. Hozzátette, azok, akik a szülőföldön való továbbtanulás mellett döntenek, a nehezebb utat választják, hiszen nem anyanyelvükön tanulnak, vagyis külön kihívással küzdenek meg. Pásztor Bálint emlékeztetett, hogy Vajdaságban jogászösztöndíj is elérhető, a terv pedig az, hogy az ehhez hasonló programokat más szakmákra is kiterjesszék, annak érdekében, hogy a vajdasági magyarság 10-20 év múlva is szakemberekkel rendelkezzen.

„Ahhoz, hogy a szülőföldünkön egyénként és közösségként boldogulhassunk, elengedhetetlen, hogy a társadalomban legalább azt a helyet elfoglaljuk, ami a részarányunk alapján megillet bennünket – mondta egyebek mellett felszólalásában Pásztor István (Molnár

„Ahhoz, hogy a szülőföldünkön egyénként és közösségként boldogulhassunk, elengedhetetlen, hogy a társadalomban legalább azt a helyet elfoglaljuk, ami a részarányunk alapján megillet bennünket – mondta egyebek mellett felszólalásában Pásztor István (Molnár

A rendezvényen felszólalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnöke, aki köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Banknak, valamint a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaságnak, de azoknak is, akik pályáztak. „Ahhoz, hogy a szülőföldünkön egyénként és közösségként boldogulhassunk, elengedhetetlen, hogy a társadalomban legalább azt a helyet elfoglaljuk, ami a részarányunk alapján megillet bennünket. Persze arra törekszünk, hogy ennél nagyobb teret foglaljunk el. Viszont ehhez emberekre van szükség. Akkor tudunk érdeket érvényesíteni, ha a rendszer részeként indokoljuk meg érdekeinket” – fejtette ki Pásztor István.

A VMSZ elnöke a folytatásban szót ejtett arról, hogy miért nem alapítottak Vajdaságban magyar egyetemet. Tudni kell, hogy Vajdaság-szerte éves szinten nagyjából 1350 első osztályos diákja van a közösségnek – emelte ki.

– Mind az 1350 diákért harcolunk, hogy magyar iskolába, osztályba tudjanak iratkozni. Ugyanakkor 1350 elsősre nem lehet egyetemi rendszert építeni, hiszen legjobb esetben felük dönt a felsőoktatási tanulmányok mellett. Egyetemi karokat vagy kihelyezett képzési formákat létre tudunk hozni 675 ember számára, ám magyar egyetemi rendszert nem. Ezért arra kell buzdítani az embereket, hogy itthon tanuljanak, és vonzóvá kell tenni szülőföldünket, hogy azok, akik külföldön tanultak, visszatérjenek, és itthon kamatoztathassák tudásukat. A sikeres pályázók előtt álló perspektíváról ugyancsak fontos beszélni, a gazdaságban az elmúlt hét és fél évben 516 millió eurós fejlesztési ciklust indítottunk el a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően. A megerősített vállalkozói szférában szükség van az Önök tudására, mint ahogyan a közéletben is. Ez az ösztöndíj nemcsak az Önök személyes boldogulását hivatott biztosítani, hanem a közösségi megerősödést is – fogalmazott Pásztor István.

A rendezvény kiemelt vendégei között köszöntötték dr. Kaizinger Tibort, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának első beosztott konzulját, Kovács Elvirát, a szerbiai képviselőház alelnökét, Fremond Árpádot, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Juhász Bálintot, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjét és a VMKT elnökségi tagját, valamint Vonnák Balázst, az MNB vezető oktatási és kutatási szakértőjét, a Neumann János Egyetem docensét, aki a rendezvényen Mitől van és meddig lesz infláció a világban? címmel tartott előadást.

Nyitókép: Dubéczi Zoltán és Ralbovszki Gyetvai Tímea (középütt) átadják az össztöndíjakat (Molnár Edvárd felvétele)