2024. május 9., csütörtök

Szép Vajdaság – a Magyar Szó fotópályázatának negyedik köre

A közelgő húsvét ünnepéhez számos szokás és hiedelem fűződik. A tojás Jézus újjászületését, a piros szín a kiontott vérét jelképezi. Húsvéti hagyományaink közé tartozik a tojásfestés: vörös- vagy lila hagyma héjával, vörös káposztával vagy zöld dió levelével festjük a tojást különböző színűre. Az asztalra megszentelt barkaágat helyezünk, amely a virágvasárnap ünnepét jelképezi.

Húsvéthétfőt régen vízbehányó hétfőnek is nevezték, a locsolkodás szokására utalva. Ezen hagyomány ma is gyakorolt népszokás a fiatalok körében. A locsolkodás célja a termékenység biztosítása és a megtisztulás. Valamikor a lányok húsvéthétfőn felöltötték legszebb ruhájukat, a fiúk pedig megtöltötték vödreiket vízzel, hogy locsolással állják útját a fiatal lányok hervadásának. Jutalmul hímes tojást és virágot kaptak a meglocsolt „virágszáltól”.

E nemes ünnepünk alkalmából hirdetjük meg Szép Vajdaság fotópályázatunk negyedik körét. Ezúttal olyan fotókat várunk, amelyeken a húsvét hagyományait örökítik meg a pályázók. A fotókat a szepvajdasag@magyarszo.rs e-mail-címre várjuk.

A pályázatra 2021. március 26-a és 31-e között küldhetik be a fotókat. Az eredményhirdetésre másnap, április 1-jén este 8 órakor kerül sor.

A pályázat különlegessége továbbra is az, hogy a nyereményeket vajdasági magyar termelők és vállalkozók biztosítják. Ezúttal az óbecsei Sogi DL húsfeldolgozó ajándékozza meg nyertesünket a húsvéti asztalról elmaradhatatlan sonkával. Ezenkívül a nyertes fotó egy hétig a Magyar Szó Facebook-oldalának borítóképe lesz.

A fényképeket szakmai zsűri értékeli majd: Dávid Csilla és Ótos András fotós, valamint Máriás Endre főszerkesztő-helyettes.

Pályázatunkra amatőr fotósok olyan munkáit várjuk, amelyek még nem részesültek elismerésben, díjazásban. Egy jelentkező maximum három fotóval vehet részt a pályázaton. Fontos, hogy minden fotónál tüntessék fel, Vajdaság mely településén készült a kép, valamint a fotó készítőjének a nevét. Arra kérjük a pályázókat, hogy csak olyan fotókat küldjenek be, amelyeken húsvéti hagyományainkat örökítik meg. Azokat a fotókat, amelyek nem az adott pályázati kör témájához kapcsolódnak, a zsűri nem veszi figyelembe az elbíráláskor.

Mindenkinek sok szerencsét kívánunk!