2024. október 13., vasárnap

Malőrminiszter

Az ellenzék szerint nem halogatható tovább a rendőrfőnök kinevezése

Bratislav Gašić vonzza a balszerencsét, bármilyen beosztásba teszik, mindig történik valamilyen tragédia. Így történt ez 2015-ben, amikor védelmi miniszterként elrendelte egy kisfiú Belgrádba szállítását, gyógykezelésére azonban nem került sor, mert az őt szállító helikopter és a legénysége a rossz időjárási viszonyok miatt lezuhant. Ennek a balesetnek hét áldozata volt. Május elején, néhány hónappal azután, hogy belügyminiszternek nevezték ki, a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában, majd Mladenovac környékén tömeggyilkosság történt – hangsúlyozta az ellenzék a köztársasági képviselőház tegnapi ülésén, amelyen a belügyminiszter lemondását követelték.

A képviselőház a tegnapi ülést még május végén kezdte, az ellenzék kezdeményezésére, amikor arra mutattak rá, hogy a május elején történt tömeggyilkosságokért felelősséggel tartozik az Elektronikus Műsorsugárzókat Szabályozó Testület (REM), ugyanis szerintük hozzájárultak az erőszak népszerűsítéséhez a társadalmunkban, így ellenőrző bizottság felállítását kérték, illetve Bratislav Gašić felelősségre vonását is, mert belügyminiszterként semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a tömeggyilkosságokat.

Miroslav Aleksić, a Néppárt (NP) képviselője azzal vádolta a hatalmi pártot, hogy áttaposott a tömeggyilkosság 19 áldozatán, akik között gyerekek is vannak, csakhogy profitot termeljen. Ezt a Pink televízió Zadruga című műsorára alapozta. A tragédia után Aleksandar Vučić államfő a polgárok tiltakozása nyomán arra kérte Željko Mitrovićot, a televízió tulajdonosát, hogy szüntesse be ezt a valóságshow-t, ami tele van erőszakkal, meztelenséggel és trágárságokkal. Mitrović akkor meg is ígérte, hogy 10 napon belül leveszi műsorról a Zadrugát, erre azonban nem került sor, sőt a napokban bejelentették, megkezdik a következő részt forgatását.

Slavica Radovanović, szintén a NP képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Bratislav Gašić nem az állambiztonsági rendszerek élére való, hiszen téves döntéseivel csak mélyíti a már létező problémákat. Ő mondta, hogy malőrt, tragédiákat vonzó miniszter Gašić. Felrótta neki, hogy nem az államfő vagy a pártja érdekeit kell védenie, hanem a polgárok biztonságát. Kiemelte, nagyobb figyelmet kellene fordítania azokra a rendőrökre és tűzoltókra, akik nap mint nap az utcán vannak. Jelenleg ugyanis túl nagy a különbség a rendőri vezetők és a terepi rendőrök fizetése között, miközben többen az életüket kockáztatják a munkájuk során. Hozzátette ugyanakkor, hogy iskolarendőr csak tapasztalattal rendelkező rendőr lehet, semmiképen sem kezdő, majd hangsúlyozta: az iskolarendőrök mit sem érnek, ha az iskolákban nincsenek pedagógusok és pszichológusok.

Ana Brnabić kormányfő a felszólalására reagálva azt mondta, nem tartja megalapozott érvnek Gašić leváltásához azt, hogy őt a balszerencse követi. A tömeggyilkosságot senki, így ő sem tudta megakadályozni. Azóta viszont mindent megtett, hogy a további tragédiákat megakadályozza.

A vita a tegnapi napon is több alkalommal eltért a napirendi ponttól, így vissza-visszatértek Koszovó kérdésére, de a történelem is kidomborodott, a Jugoszláv Királyság és Josip Broz Tito kapcsolata, illetve Dusán cár első törvénykönyve kapcsán.

A tegnapi parlamenti ülést a képviselői kérdésekkel kezdték. Többek között Újhelyi Ákos, a VMSZ parlamenti képviselője intézett kérdést a végrehajtó hatalomhoz. Rámutatott arra, hogy képviselői társaival támogatják a Tisztább Szerbiáért programot, hiszen összhangban van a VMSZ által megfogalmazott prioritásokkal, illetve a koalíciós megállapodással, amiben kiemelt fontossággal szerepel Kishegyes, Szenttamás, Bajmok, Csantavér, Szivác, Antalfalva és Debelyacsa szennyvízhálózatának és a szennyvíztisztítójának kiépítése, a magyarkanizsai munkálatok befejezése, a Krivaja-patak szanálása, a nagykikindai és a nagybecskereki vízgyár megépítése, valamint a törökkanizsai, zentai, adai, becsei és csókai ivóvízhálózat felújítása.

Rámutatott, Szabadkán hamarosan megkezdődik a 49,18 kilométer hosszú szennyvízhálózat megépítése, aminek köszönhetően 2735 háztartás csatlakozhat majd a hálózatra. Palicson mintegy 11,2 kilométerrel bővítik a hálózatot. Ezeknek a beruházásoknak az értéke 25,4 millió euró. Majd az építési minisztériumhoz intézte kérdését, mikor várhatóak hasonló munkálatok Bajmokon és Csantavéren, melynek révén 1556, illetve 1300 háztartás csatlakozhatna a szennyvízhálózatra.

Nyitókép: Vitáznak Belgrádban a parlamenti képviselők (Fotó: Beta)