2024. október 8., kedd

Újra repülhetünk Rómába az Air Serbia járataival

Április 30-ától újra direkt járattal utazhatunk Belgrád és Róma között – tudósít a Vajdasági RTV. A tervek szerint az Air Serbia légitársaság heti két alkalommal indít repülőket a szerb és az olasz főváros között, hétfőn és pénteken. Azonban, ha a járványügyi helyzet és az utazásokat szabályozó korlátozások is engedik, június 13-ától egy harmadik járattal is bővítenék, amellyel heti rendszerességgel utazhatunk.

Az Air Serbia lesz az egyetlen légitársaság, amely járatot indít Szerbia és Olaszország között, hetente 864 szabad hellyel mindkét irányba a nyári időszakban.

Jiří Marek, az Air Serbia kereskedelmi és stratégiai igazgatója elmondta, örülnek, hogy újra van légi összeköttetésük Olaszországgal, és, hogy ezzel bővíthetik a már meglévő hálózatukat. Továbbra is azon dolgoznak, hogy Szerbiát összekössék az egész régióval. Ahogyan az igazgató fogalmazott, Olaszország számukra egy jelentős útvonal, hiszen nem csak az ország látványosságai miatt vonzó a turistáknak, hanem nagyon fontos a két ország gazdasági és kereskedelmi együttműködése.

Rómából Belgrádon keresztül az utasok eljuthatnak egészen Athénig, Bukarestig, Dubrovnikig, Isztambulig, New Yorkig, Podgoricáig, Szarajevóig, Szkopjéig, Szófiáig, Szolónig, Splitig, Tivatig és Tiranáig, de ugyanúgy vissza is.

Az Air Serbia 2020 márciusában szüntette meg Róma és Belgrád közötti járatait a koronavírus-járvány miatt. Még az év júniusában újra indultak a repülők a két főváros között, azonban két héttel később újra le kellett állítaniuk a járványügyi helyzet romlása miatt.