2024. május 9., csütörtök

Pásztor: Nekünk 173 évvel ezelőtt sem kellett igyekeznünk  Európába

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el.

Büszke lehet magára minden magyar, bárhol a világon, hogy ilyen hősöket adott neki a Gondviselés, mert hős minden ember, férfi és nő, aki nem önös érdekből, de a nemzet előrehaladása céljával cselekszik – emlékeztetett ünnepi beszédében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a március 15-e alkalmából megrendezett vajdasági központi ünnepségen.

A pandémia egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója tiszteletére előlátott megemlékezésekre is rányomta bélyegét.

A központi, szabadkai ünnepség is a járványügyi intézkedések szigorú betartásával, szerény körülmények között valósulhatott meg.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Amint az előző években, úgy idén is a szabadkai Jadran szinpad adott otthont az eseménynek. a Szép álmokat, ha rólam álmodol című alkalmi műsor keretében Pásztor István osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.

Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy március 15-ének szellemében 2021-ben, „tisztelettel viszonyulunk mások himnuszához, elfogadva, megengedve, hogy számukra jelentsen valamit vagy éppenséggel ne jelentsen semmit. És ugyanennyit várunk cserébe a többi nemzettől."

Az ünnepi beszédben elhangzott jelenlegi helyzetünk, a koronavírus-járvány megkerülhetetlen témaköre. Pásztor István köszönetet mondott a vajdasági magyarságnak felelősségteljes magatartásáért.

„2020. március 15-én vezették be Szerbiában a COVID-járvány miatt a rendkívüli állapotot. Szeretném minden vajdasági magyar embernek, gyermektől az aggastyánig, tanártól az orvosig, boltostól a pékig, minden szomszédnak, minden tagtársamnak és minden aktivistának megköszönni azt, ahogyan ezt az egy évet átvészeltük. Köszönöm Önöknek a türelmet, a kitartást, a mértéktartó, szabálykövető viselkedést, a nagyvonalúságot és segítőkészséget.

Kegyelettel őrizzük azok emlékét, akiket elveszítettünk a járványban, osztozunk azok gyászában, akiket veszteség érint.
Szeretném megköszönni a vajdasági magyaroknak azt is, ahogyan a vakcinafelvételhez viszonyultak az első pillanattól kezdve. Úgy hiszem, ehhez nem kell magyarázatot fűzni.

Ugyanakkor szeretném azt is elmondani, hogy mi, vajdasági magyarok, szerbiai polgárok büszkék vagyunk arra, ahogyan az ország kormánya és államfője kezelte a járványhelyzetet. Életet, politikát, együttműködést csak bizalomra lehet építeni. Kétségtelen, hogy az elmúlt év a bizalom legkeservesebb próbája volt, úgy a magánéletben, a családok számára, mint a politikusoknak. Magam is sokszor éreztem azt, hogy a vajdasági magyarok úgy tekintenek rám, mint egy válságkezelő menedzserre, akinek az a dolga, hogy megoldja azt, hogy a szerb-magyar határ átjárható legyen, a gyerekek eljussanak a felvételire és hadd ne soroljam. Az elmúlt egy év tapasztalatát a lelkemben feldolgozva, azt kell mondanom, a járvány megértette velem, hogy a huszonegyedik században nem lehet politikai vezető, aki válsághelyzetet nem tud megoldani, menedzselni, aki képtelen a közösségét sújtó váratlan helyzetekkel megbirkózni. Ugyanakkor az elmúlt egy év tapasztalata az is, hogy nem voltam ebben egyedül. Köszönöm minden vajdasági magyarnak, hogy a járványhelyzet ellenére a tavalyi választásokon olyan mértékben erősítette meg a magyar közösség jelenlétét szülőföldjén a politikai érdekképviselet által is, vagyis a VMSZ által, amire a rendszerváltás óta nem volt példa." – húzta alá Pásztor István.

A rendezvényen egyebek mellett dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a VMSZ köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati tisztségviselői vettek részt.