2024. május 9., csütörtök
VEDD EL A SZÁMLÁT, ÉS NYERJ!

Kié lesz az öt autó és a zimonyi lakás?

Szombaton tartják meg a Vedd el a számlát, és nyerj! nyereményjáték második körének ötödik sorsolását, amelyre immár már több mint 10,3 millió boríték érkezett be.

A sorsolás 17.55-kor kezdődik, amit a Szerbiai Rádió és Televízió élőben közvetít.
A számlák gyűjtését, és ezáltal a szürkegazdaság felszámolását célzó nyereményjáték már csak két sorsolást tartogat, vagyis még 10 Fiat 500L és egy zimonyi lakás, valamint egy a Belgrád Vízivárosban található lakás talál majd gazdára. Ebből ma 5 új személygépkocsit sorsolnak ki és a zimonyi lakást.
A nyereményjáték tavaly kezdődött, azóta több mint 10,3 millió borítékot küldtek el a polgárok. A korábban beküldött borítékok folyamatosan játékban maradnak, folyamatosan keverik azokat, hogy minden boríték egyforma eséllyel induljon. A szabályok szerint minden borítékba 10 (2020. szeptember 1-étől nem régebbi), legalább 100 dinár értékű számlát, vagy úgynevezett slipet (bankkártyával való fizetés után kiadott bizonylatot) kell beletenni. A számlákat és a slipeket nem szabad összekeverni, külön kell azokat borítékolni. A posta a borítékok kézbesítését nem fizetteti meg, így a járványügyi előírások tiszteletben tartása mellett, azokat az utcán elhelyezett postaládákba is bedobhatják a polgárok.
Az utolsó sorsolást február 27-én tartják meg, ekkor sorsolják ki a nyereményjáték legnagyobb értékű nyereményét is, a Belgrád Víziváros területén található lakást.