2024. október 14., hétfő

Búcsú végén

Véget ért az Anna-napi rendezvénysorozat Kishegyesen

Az Anna-napi rendezvénysorozat Kishegyes egyik legnagyobb eseménye, ami a Szent Anna-napi templombúcsú köré épül. A búcsúnak nagy hagyománya van, és a tavalyi évet megelőzően mindössze egyszer, az első világháború kitörésekor maradt el. Szerencsére az idei évben teljes egészében meg tudták tartani, így a vendégeket igen gazdag program várta.

Pénteken bemutatásra került dr. Virág Gábor A kistérségi krónikás című könyve, a szerzővel Csőke Márk beszélgetett. A bemutatót követően a Cselefendi néptáncegyüttes és a Fokos zenekar Mátyás király aranyszínű báránya című műsorral álltak a közönség elé. Egy új helyszínnel is bővült a rendezvénysorozat, a Bandi házban került bemutatásra A Muskátli, a Vajdaság virágai zenés dokumentumfilm. Szombaton idős és fiatal egyaránt talált magának programot, nyugdíjasbált tartottak a nyugdíjas-otthonban, a Nők Kishegyesi Fóruma pedig Keressük a Búcsúfiát elnevezéssel játszóházat tartott a legfiatalabbaknak. A sport is szerepet kapott, Topolya – Kishegyes öregfiúk-találkozót tartottak a kézilabdapályán. A kishegyesi iskola történetével foglalkozik A mi iskolánk – 250 év története című könyv, amit ugyancsak szombaton mutattak be. Este a Dombos Wine Clubban az Ethno trió lépet fel, a Stroy kávézóban pedig DJ Hard Solo.

Vasárnap az Anna-napok fő napja, és a program a hagyományos lovas felvonulással kezdődött. Ezt lovas, valamint hagyományőrző tűzoltó-bemutató követte a kopjafánál. 30 évvel ezelőtt szervezték meg az első templomkoncertet, és nagyrészt az akkori programra és fellépőkre épült a mostani koncert is. A Rápóti emléktorna a labdarúgópályára vonzotta ki a labdarúgás kedvelőit, a szabadkai fúvószenekar koncertje pedig a program elmaradhatatlan része. Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Rizgetős táncegyüttes, és ennek apropóján egy ünnepi műsort állítottak össze. Az idei Anna-napok két koncerttel zárult, a Sory kávézóban fellépett a kishegyesi kötődésű Deskavaary együttes, valamint az Ex-Yu Band.