2024. május 12., vasárnap

FRISSÍTETT – Gazdasági siker a pandémia idején

Jövőre elkészül a Szabadka–Szeged-vasútvonal, rendezik a horgosi határátkelőn folyamatosan tapasztalható kamionsor problémáját is

A legsikeresebb gazdasági és egészségügyi választ tudta egész Európában adni a világjárványra Szerbia és Magyarország, ennek köszönhetően a szóban forgó országok gazdasági fellendülésének mértéke is magasabb ma, mint más államokban – jelentette ki Belgrádban, a Szerbia Palotában pénteken, hivatalos látogatásának második napján Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A két országban közös, hogy nem ideológiai kérdésnek tekintették a védőoltás beszerzésének témáját, hanem az emberek egészségének megőrzését tartották szem előtt. Mint mondta, Európa két legsikeresebb oltási programját vezette be a két állam, elismerik egymás védettségi igazolványát, s lehetővé teszik a szabad utazást is az immunizált polgároknak.

Szijjártó hozzátette, hogy a gazdasági sikerekről tanúskodik az a számadat is, mely szerint tavaly három százalékkal növekedni tudott az árucsere-forgalom, miközben a világgazdasági adatok jelentős mértében romlottak, kilenc százalékkal esett vissza a világkereskedelem forgalma. Az idei esztendő eddig eltelt időszakában még ígéretesebb adatokat jegyezhettek fel, a magyar–szerb kereskedelem 16 százalékos növekedést mutatott. A külügyminiszter szerint a sikeres járványkezelésnek köszönhetően jól profitáltak a szerb és magyar emberek, üzletemberek. Szijjártó kifejtette, igazi sikertörténeteknek lehetünk ma szemtanúi, a magyar vállalatok beruházásai soha korábban nem látott szintre emelkedtek Szerbiában. Mára az OTP Bank egy újabb bankfelvásárlás révén, a második legnagyobb szereplőnek számít a szerbiai bankpiacon, és a MOL jelentősége is megnövekedett az itteni üzemanyagpiacon, húsz százalékos a részesedése. Magyarország 20 milliárd forinttal támogatott 16 vállalatot szerbiai beruházásokban a járvány időszakában, ezek zömmel a fémfeldolgozó-, az élelmiszer- és építőanyag-iparban, közműépítés és növénytermesztés területén hajtottak végre beruházásokat 38 milliárd forint értékben.

Szijjártó Péter és Anđelka Atanasković (Ótos András felvétele)

Szijjártó Péter és Anđelka Atanasković (Ótos András felvétele)

KÖZLEKEDÉS ÉS GÁZTRANZIT

Az eddigiekben összesen 14.169 vajdasági magyar vállalkozást támogatott Magyarország a határon túli gazdaságfejlesztési program keretében. Szijjártó beszámolt a délelőtt megtartott gazdasági vegyes bizottsági ülésről is, ahol megállapodtak abban, hogy jövő nyárra elkészül a Szabadka–Szeged-vasútvonal, rendezik a horgosi határátkelőn folyamatosan tapasztalható kamionsor problémáját is, alkalmassá teszik a hercegszántói átkelőt a teherforgalom fogadására is, méltatlannak tartják ugyanis a jelenleg tapasztalható állapotokat. Bővítik szerb és magyar oldalon is a Horgos–Röszke átkelőt az autóúton. Ez év végétől Magyarország szerbiai közvetítéssel vásárolja majd meg az orosz földgázt, erről a napokban állapodott meg a Gazprom vezetőivel. Mint mondta, további szerbiai gazdasági fejlesztéseket fog lehetővé tenni a földgáztranzitból eredő haszon Szerbiában.

BERUHÁZÁSOK MINDKÉT ORSZÁGBAN

A gazdasági vegyes bizottság ülését követően adott nyilatkozatában Anđelka Atanasković gazdasági miniszter elmondta, hogy intenzív gazdasági és politikai kapcsolatok jellemzik a két ország viszonyát. Magyarország már évek óta Szerbia egyik legjelentősebb külkereskedelmi partnerének számít. Megállapította, hogy a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasútvonal az egyik legjelentősebb szerbiai infrastrukturális projektumnak számít jelenleg, amely egyszerre alapot ad, és eszközt is jelent a két ország közötti további gazdasági kapcsolatok elmélyítéséhez. Atanasković aláhúzta, az egyik legfontosabb cél szavatolni, hogy amellett, hogy magyar befektetők ruháznak be Szerbiába, szerbiai vállalkozók is hasonló lépésekre szánják el magukat Magyarország területen. Örömmel fogadta, hogy a magyar küldöttségben sok vállalkozó is helyet kapott, reményének adott hangot, hogy a gazdasági kamarában folytatott délutáni megbeszélések során több együttműködést is sikerül majd tető alá hozniuk az üzleti szféra képviselőinek. Úgy értékelte, az emberek életminőségének javítása mindkét ország kormányának fontos feladata.

MAGYAR TÁMOGATÁSSAL AZ EU FELÉ

A sajtótájékoztatót megelőzően a két miniszter aláírta a gazdasági vegyes biztosság ülésen elfogadott határozatokat tartalmazó jegyzőkönyvet, Szijjártó és Jadranka Joksimović európai integrációs miniszter a nyugat-balkáni kapacitásbővítési programot látta el kézjegyével, de megállapodást kötött a két állam villanygazdasága, a Szerbiai Villanygazdaság és a magyar MVM Energetika Zrt. is, Milorad Grčić és Szilágyi Zoltán írta alá az erről szóló megállapodást.

Szijjártót pénteken reggel Aleksandar Vučić szerb államfő is fogadta. A zárt ajtók mögött folyt megbeszélésről kiadott közleményben az áll, hogy a bilaterális kapcsolatokról, európai integrációkról és gazdasági együttműködésről tárgyaltak. Szijjártó határozott támogatást ígért Szerbiának az európai úton, s úgy értékelte, nem teljes az EU országunk nélkül. Vučić elismeréssel szólt a magyar járványellenes küzdelemről.