2024. május 9., csütörtök

A vietnámi munkások visszakapták az útleveleiket

Az N1 hírportálnak több forrásból is megerősítették, hogy a vietnámi munkások visszakapták az útleveleiket. A munkások nagy részét csütörtökön jobb szállásokra helyezték át, az N1 csapata a barakokban még kilencven embert talált.

Az ipari terület köré szögesdrót kerítést emeltek, a biztonsági őrök pedig továbbra is őrzik a területet. Csütörtök este mintegy kilencven munkást az écskai kastélyba helyeztek át, amely háromcsillagos hotelként működik.

A munkásokat autóbuszokkal szállították az új szálláshelyükre, akiket kínai menedzserek kísértek terepjáróikkal, a hotel bejárata előtt pedig néhány luxusgépkocsi, valamint rendőrautók voltak leparkolva.

A hotel egyik alkalmazottja az N1 hírportálnak elmondta, hogy foglalást kaptak a munkások számára, de nincs arra vonatkozó információja, hogy meddig maradnak majd. Emellett azt sem árulta el, hogy ki jelentette be a foglalást és hogy mennyibe került a szállás.