Egyperces néma felállással indult a köztársasági parlament keddi ülése, Muamer Zukorlić nemrégiben elhunyt képviselő, a parlament volt alelnöke, korábbi sandžaki főmufti emléke előtt adóztak. A napirendi ponton a környezetszennyezés megelőzésének és ellenőrzésének integrált módszeréről, a biocid (kártevő élőlények ellen használt vegyi) termékek alkalmazásáról, valamint a gazdasági társaságokról szóló jogszabály javaslata szerepelt, de ennek az ülésnek a napirendjére tűzték a Szerbia és Norvégia közötti, mezőgazdasági termékekről szóló megállapodásnak és a Szerbia és Kína közötti, vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről szóló javaslatnak a megvitatását is.
Az ülés elején a képviselők kérdéseket tehettek fel a kormány tagjainak. Ezt a lehetőséget Đorđe Milićević, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője arra használta ki, hogy Dragan Đilas ellenzéki politikust kritizálja, állítása szerint a parlamenten kívüli Szabadság és Igazságosság Pártja vezetője az Egyesült Államokban és „világszerte" lobbizik az ország és a szerb érdekek ellen, s azt kérdezte, mennyibe kerül ez a lobbizás, derítse ki a kormány. Nevenka Kostadinova, a Szerb Haladó Párt tagja az áram árának emelkedése kapcsán szólalt fel, arra kérte a kormányt, tájékoztassa, hogy az áremelkedés hogyan befolyásolja a szerbiai gazdasági helyzetet, a Szerbiai Gazdasági Kamara egyik kimutatása szerint ugyanis a termelés csökkenését és munkahelyek elveszítését idézheti elő.
A napirendi pontok, a biocid termékekről szóló javaslat kapcsán Kovács Elvira, a parlament európai integrációs testületének vezetője, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője rámutatott arra, hogy az érvényben lévő törvény az Európai Unió 1998-as előírásaihoz alkalmazkodik, melyet időközben hatályon kívül helyezett Brüsszel, s ma már a 2013-as határozatot alkalmazzák. Az uniós csatlakozási folyamat részeként Szerbia tájékoztatta az EU-t a jogszabály összehangoltságáról és kötelezettséget vállalt a legújabb előírásokkal való összehangolás iránt is. Az Európai Bizottság ajánlásai megállapították, hogy az ország készen áll a tárgyalásokra ebben a témakörben, de azt is, hogy a teljes egyeztetés nem lehetséges, mivel az uniós határozat az EU belső piacára vonatkozik a biocid termékek alkalmazására vonatkozóan. Kovács fontosnak nevezte az összehangolt jogszabály elfogadását a 27. tárgyalási fejezet miatt, mely a környezetvédelemmel foglalkozik. Még mintegy 700 előírást kell az államnak meghoznia a környezetvédelem területén, emlékeztetett.
Fremond Árpád VMSZ-képviselő a párt támogatásáról biztosította a javaslatokat, mert, mint mondta, fontos lépést jelentenek az emberek, állatok, környezet egészségének védelme terén. Az integrált ellenőrzés, megelőzés alatt azt kell érteni, hogy a piacra eredetileg csak biztonságos termékek kerülhetnek, hogy gyors reakcióval kell megelőzni a környezetszennyezést, az abban érintetteket pedig az előírások tiszteletben tartására kötelezni. Maga is rámutatott arra, hogy az európai integrációk szempontjából fontos témakörről van szó, a 4. klaszter, a 27. fejezet a felzárkózásnak egy lényeges elemét képezi. Fontos szempontnak számít, értékelte, hogy a biocid termékeket még a piacra vitelük előtt alapos vizsgálatnak vessék alá, s csak a jóváhagyást követően lehessen azokat bevetni. E munka során az EU engedélyezett és tiltott hatóanyagokat tartalmazó listáit kell figyelembe venni. Az elővigyázatosság elvét kell követni mind a két törvényjavaslatba foglalt területen, értékelte Fremond.
Rossz példaként tett említést a topolyai és bajsai panaszok kapcsán elmaradt felügyelőségi reakciókról. A Krivaja szennyezése válasz nélkül maradt annak ellenére, hogy a törvény megfelelő bírságokat ró ki az elkövetők ellen, s annak ellenére, hogy a szennyezést is megállapították. Az új előírás javíthat a helyzeten, az integrált ellenőrzés ugyanis három minisztérium felügyelőit is bevonja a munkába, a megfelelő reakció pedig mindig csapatmunkát igényel, húzta alá Fremond.
Nyitókép: A parlament ülése (Fotó: Beta)



