2024. május 11., szombat

Selaković: Elvárjuk, hogy az EU jobban értékelje Szerbia eurointegrációs eredményeit

Nikola Selaković szerb külügyminiszter kijelentette, hogy Belgrád elvárja, hogy az Európai Unió jobban értékelje azokat az eredményeket, amelyeket Szerbia az európai integrációs folyamat során elért.

A Dél-európai erőviszonyok megváltoztatása című panelen Selaković elmondta, hogy az EU számára fontos megérteni, hogy Szerbia nincs a közép-európai országok, mint például Ciprus és Málta helyzetében az Unióval folytatott tagsági tárgyalások során.

Hasonlításképpen elmondta: Szerbiát felkérték egy maratoni futásra, majd valaki a 40. kilométernél azt mondta neki, hogy még 20 kilométert kell futnia.

Rámutatott, hogy a Nyitott Balkán kezdeményezés nem alternatívája Szerbia európai integrációjának, hanem azt jelzi, hogy Belgrád nem akar időt vesztegetni addig, amíg az EU nem mutat nagyobb politikai készséget a bővítés kezelésére.

Ez a kezdeményezés szerinte hozzájárulhat a régió viszonyának megváltozásához, és a Nyugat-Balkán bruttó hazai termékének 2 százalékos növekedéséhez vezethet.

A szerb diplomácia vezetője a demográfiai kérdések fontosságára is megpróbált rámutatni, szerinte Szerbia minden nap 80 embert veszít.