2024. május 11., szombat

Újvidéken emlékeznek az áldozatokra

A Vihar hadművelet kezdetének évfordulója Szerbiában gyásznap, míg Horvátországban ünnepnap

A Vihar hadművelet emléknapján Újvidéken, a Szabadság téren tartják meg a központi megemlékezést, este 8 órai kezdettel. A rendezvényen, amelyiken a hadművelet halálos áldozataira, valamint a horvátországi otthonukból elüldözött szerbekre emlékeznek, Aleksandar Vučić köztársasági elnök is részt vesz.

A Vihar hadművelet 1995. augusztus 4-én, a feljegyzések szerint hajnali 4 órakor kezdődött a Krajinai Szerb Köztársaság, azaz mindenekelőtt Bjelovar, Zágráb, Karlovac, Gospić és Split területén. A mindössze négynapos katonai és rendőrségi akció első napján a likai Sveti Rok falut foglalták el, míg Knint, a Krajinai Szerb Köztársaság fővárosát, körbevették a horvát erők. Utóbbi város egy nappal később, augusztus 5-én esett el, ezt követően a környező falvakat is el-, illetve visszafoglalták a horvát erők. Az általánosan elfogadott álláspont szerint a Krajinai Szerb Köztársaság augusztus 6-án esett el, egy nappal később a horvát erők Horvátország összes, nemzetközileg elfogadott határterületén jelen voltak.

A szerbiai álláspont szerint etnikai tisztogatásban, illetve a horvát álláspont szerint felszabadító hadműveletben mintegy 138 500 horvátországi katona és rendőr vett részt. Horvátországban augusztus 4. ünnepnap, míg Szerbiában gyásznap. A horvát támadás érintette területeket szinte az összes szerb nemzetiségű polgár elhagyta – a becslések szerint nagyjából 250 ezren –, ki gépjárművel, ki traktoron és egyéb mezőgazdasági gépjárművön, ki gyalog. Nagyjából 20 ezer szerb család házát felgyújtották a horvát erők, a többit kifosztották. Az áldozatok számával kapcsolatban sincsen egyetértés, továbbra sem. A Horvát Helsinki Bizottság kimutatása szerint a hadműveletben 700 civil veszítette életét, míg a Veritas Dokumentációs Központ szerint 1205 civil meghalt, illetve eltűnt, közülük 553-en nők – négyötödük 60 évnél idősebb –, míg 12-en gyermekek voltak. Több mint 3 ezer idős, beteg és mozgásképtelen személyt, aki nem tudta elhagyni otthonát, civil táborokba internáltak.

A közelmúltban a horvát államvezetés némelyik képviselője felháborodással fogadta a hírt, hogy a szerbiai háborús bűnökért illetékes ügyészség négy horvát katonatiszt ellen emelt vádat a Vihar hadművelet során civilek ellen elkövetett gaztettek okán. A sajtóhírek alapján rendelkezésre álló értesülések szerint a vádemelés alapja az a vadászgépekkel elkövetett támadás, amelyiket 1995. augusztus 7-én a Bosanski Petrovac és a Ključ közötti úton követtek el a menekülő szerbek ellen a horvát erők. A sajtóhírek szerint ekkor 13-an veszítették életüket, közülük 6-an gyermekek voltak, további 50 civil pedig megsebesült.