A Szerb Köztársasági Földmérési Intézet (Republički geodetski zavod – RGZ) megkezdte a „Saját a sajátján” (Svoj na svome) projektum megvalósításának napi statisztikai adatközlését. Az intézkedés célja, hogy átláthatóbbá tegye az ingatlan-tulajdonjogok bejegyzését szolgáló program végrehajtását.
Az RGZ honlapján közzétett statisztikák naponta frissülnek, és többek között azt mutatják meg, hány bejegyzési igazolást továbbított a Szerb Köztársaság Területrendezési és Urbanisztikai Ügynöksége az intézetnek, hány ügyet dolgoztak fel, hány esetet küldtek vissza ellenőrzésre vagy javításra, valamint hány kérelmet dolgoztak fel a bejegyzések törlésére a díjfizetést követően. A csütörtökön közzétett első adatok szerint az ügynökség eddig 239 679 bejegyzési igazolást továbbított az RGZ-nek, amely ezek közül 219 358 ügyben járt el. Ez azt jelenti, hogy a beérkezett igazolások több mint 91 százalékát már feldolgozták.
Az intézet emlékeztetett arra is, hogy az állampolgárok a „Status potvrde u RGZ – Svoj na svome” elnevezésű online alkalmazás segítségével, a bejelentés számának megadásával ellenőrizhetik saját ügyük állását, így nincs szükség személyes ügyintézésre.



