2024. május 11., szombat

Vučić: Harminc százalékkal nőtt Szerbia és az EU közötti árucsere-forgalom értéke

Szerbia ma kifejezte egyértelmű támogatását annak kapcsán, hogy kezdődjenek meg az EU-s tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával – fogalmazott ma Aleksandar Vučić államfő, aki Brüsszelben tárgyalt az uniós tisztségviselőkkel és a Nyugat-Balkán politikai vezetőivel.

Az államfő úgy fogalmazott, hogy nem csak formális követelésről van szó, mivel az adott országok teljesítették a feltételeket. Vučić más témákról szólva elmondta még, hogy az év első négy hónapjában 30 százalékkal nőtt az EU-val való árucsere-forgalom értéke.

Eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió teljesítse korábbi ígéreteit, még mielőtt újabbakat tesz – mondta Brüsszelben Dimitar Kovačevski, Észak-Macedónia miniszterelnöke.

Edi Rama albán kormányfő pedig úgy fogalmazott, örül annak, hogy Brüsszelben európaiként jöhet, de rossz, hogy egyelőre még nem a közösség teljes jogú tagjaként, hanem vendégként.