2026. június 10., szerda

Milivojević: A diákság sikeresen artikulálta a polgárok elégedetlenségét

A Demokrata Párt elnöke, Srđan Milivojević szerint a diákmozgalom sikeresen fogalmazta meg a polgárok elégedetlenségét, ezért a kialakult referendumi hangulat akár politikai sikerré is alakítható – írja a Nova.rs. Úgy véli, az idő már nem dolgozik Aleksandar Vučić javára.

Az N1 televíziónak nyilatkozva Milivojević hangsúlyozta, hogy pártja továbbra is támogatja a diákmozgalmat, és nem kérdőjelezi meg az egy évvel ezelőtt meghozott döntést. Szerinte a mozgalom olyan módon tudta összefogni a társadalmi elégedetlenséget, amire egyetlen politikai szervezet sem volt képes. Ugyanakkor óva intett attól a politikus, hogy az ellenzék különböző oszlopokba sorakoztassa a választókat.

– A Demokrata Párt ezért mondott le az önálló jelöltállításról a következő választásokon, és inkább a választók mozgósítására összpontosít.

Milivojević bírálta azokat az ellenzéki kezdeményezéseket, amelyek külön proeurópai blokkok létrehozását szorgalmazzák. Véleménye szerint minden olyan lépés, amely elvonja a figyelmet a diákok által megfogalmazott követelésekről, végső soron Vučić hatalmon maradásának kedvezhet.

A pártelnök azt véli, Aleksandar Vučić államfő nem kívánja egyhamar kiírni a parlamenti választásokat, hanem várhatóan az utolsó pillanatig halogatja azok meghirdetését. Szerinte a Vučić elveszítette az események feletti ellenőrzést, és politikai helyzete már nem olyan erős, mint korábban.

Az ellenzéki pártok között ugyanakkor továbbra sincs egység a választási együttműködés kérdésében. A diákok tavaly hivatalosan is előrehozott parlamenti választásokat követeltek, és jelezték, hogy saját listával kívánnak indulni. Bár az előrehozott választások lehetősége hónapok óta napirenden van, azok kiírásáról egyelőre nem született döntés. Az állmafő korábban azt mondta, hogy a parlamenti választásokat várhatóan a nyár után tartják meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A DP elnöke szerint a kialakult népszavazási hangulat akár politikai sikerré is alakítható (Fotó: Beta/Milan Ilić)