2026. április 9., csütörtök

Integráció, oktatás, egyenlő esélyek

A romák iskoláztatása újabb rendszerbeli megoldást követel, ahogy a kiskorúak házasságkötése elleni küzdelem

Szerbiában a legutóbbi, 2022-ben végzett népszámlálás alapján 131.326 roma él. Az adatok arra mutatnak rá, hogy területileg szerteágazó közösségről van szó, hiszen szinte minden önkormányzatban élnek az ország egész területén, és a roma kisebbség tagjai több vallási közösséghez tartoznak. Tegnap, a romák nemzetközi napja alkalmából Đuro Macut kormányfő találkozott a Roma Nemzeti Tanács képviselőivel, hogy a roma közösség helyzetének javításáról és az integrációs folyamatok erősítéséről folytasson tárgyalást.

A nemzetközi roma napot először 1990-ben jegyezték Lengyelországban, amikor a romák első világméretű találkozójára emlékeztek vissza, amely 1971. április 8-a és 12-e között zajlott London mellett.

A kongresszuson 14 ország roma delegációja vett részt, amelyek akkor elutasították a „cigány, Zigeuner, gipsy” elnevezéseket Szerintük becsmérlő, kirekesztő jelentést hordoznak, és megállapodtak a roma szó használatában, és közösen állapodtak meg a roma zászlóról is: két csík (az égbolt szimbóluma) és a zöld (a romák természethez való kötődését jelképezi) kiegészült egy piros körrel középen, az Asóka-csakra szimbólumával. Jóváhagyták a Gelem, gelem nemzetközi himnuszt is, amely egy ősi, eredetileg Romániában és Szerbiában ismert dalból származik.

Az Európai Unió területén több mint 6 millió roma él, az egész kontinensen viszont számuk 10 és 12 millió közé tehető, vagyis Európában a legnagyobb etnikai kisebbségnek számítanak.

Tegnap a Đuro Macuttal folytatott találkozó során az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és a szociális védelem területén hozott rendszerszintű intézkedéseket vitatták meg, és rámutattak az előző időszakban elért pozitív fejleményekre, hangsúlyozva a fiatalok oktatásba történő további bevonásának szükségességét és a munkaerőpiacon való nagyobb mértékű részvételt.
A találkozón részt vett Demo Beriša, az emberi és kisebbségi jogi, valamint a társadalmi párbeszédért felelős miniszter is.

Macut közleményt is kiadott, amelyben gratulált a nemzetközi roma nap alkalmából, és megígérte, hogy Szerbia továbbra is elkötelezett marad a romák helyzetének javítása, az esélyegyenlőség megerősítése, valamint a tiszteleten, szolidaritáson és a befogadáson alapuló társadalom építése iránt.

Közleményben gratulált Petar Petković, a kormány Koszovóval megbízott irodájának igazgatója is.

– Április 8-a, a romák világnapja alkalmából emlékeznünk kell arra, hogy a Koszovó területén élő roma lakosság tagjai szerb polgártársaikkal és szomszédaikkal együtt szörnyű sorsot éltek át 1999 után, és a méltóságteljes életért folytatott küzdelmüket ezen a területen a mai napig számos kihívás jellemzi – közölte Petković, majd hozzátette: a Koszovóban élő roma lakossággal szemben Pristina továbbra is különféle diszkriminációt és jogfosztást alkalmaz, és hogy a déli tartományban élő szerbek és romák szenvedéseinek közös története folyamatos gondoskodásra és szolidaritásra kötelez minket.

A belgrádi Stefan Dečanski Általános Iskolában a nemzetközi nap alkalmából a toleranciáról, empátiáról, a roma hagyományokról és kultúráról beszélgettek a gyerekekkel Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter jelenlétében, de jelen volt Dalibor Nakić, a Roma Nemzeti Tanács elnöke is, valamint Milan Antonijević esélyegyenlőségi biztos. Kiderült, hogy a roma gyerekek 81 százaléka jár általános iskolába, 76 százalékuk jut el középiskolába, illetve 1200 roma számára biztosított az állam ösztöndíjat az egyetemi tanulmányok elvégzéséhez.

Tatjana Macura tárca nélküli miniszter, szintén közleményben, a roma nők helyzetének erősítését emelte ki, és rámutatott a kiskorú házasságok elleni küzdelem folytatásának jelentőségére.

Magyar ember Magyar Szót érdemel