2026. március 21., szombat

Vučić elsöprő győzelmet kért híveitől a közelgő helyhatósági választásokon

Aleksandar Vučić államfő a Szerb Haladó Párt (SZHP) ma esti nagygyűlésén arra kérte híveit, hogy a közelgő helyhatósági választásokon mind a tíz érintett településen arassanak meggyőző győzelmet.

– Győzzük le őket meggyőzőbben, mint valaha, győzzük le őket tisztességesen – mondta Vučić a Belgrádi Arénában.

Felszólította a polgárokat, hogy vegyenek részt a március 29-i választásokon, majd ezt követően – mint fogalmazott – állapodjanak meg a Szerbia 2035 fejlesztési terv megvalósításáról.

Hozzátette, hogy néhány hónappal a helyhatósági választások után „a fontosabbak” is következnek, vagyis a parlamenti választások, de azok időpontját nem pontosította.

Vučić – aki formálisan az SZHP tagja – üdvözölte a koalíciós partnereket is, valamint a Szerbiai Szocialista Párt (SZPSZ) vezetőjét, Ivica Dačićot, aki betegség miatt videókapcsolaton keresztül szólt a résztvevőkhöz.

Az elnök arra kérte az SZHP köré szerveződő koalíció jelöltjeit, hogy beszélgessenek az emberekkel, és hallgassák meg problémáikat.

– Ez a változások ideje, de az emberek nem rosszabb változásokat akarnak – mondta, megjegyezve, hogy aktívan részt vett a kampányban.

Bírálta a kormány ellenfeleit is, amiért szerinte sértő megjegyzésekkel illették a rendezvény résztvevőit.

– Erre csak annyit mondok: köszönöm nekik, és köszönöm önöknek, hogy ezt képesek elviselni, hogy kulturáltak maradnak, és nem válaszolnak hasonló módon – fogalmazott.

Szerinte a jelenlévők tudják, hogyan kell megvédeni Szerbiát „azoktól, akik pillanatok alatt romba döntenék”.

Vučić azt is kijelentette, hogy az ellenzék programja szerinte kizárólag fenyegetésekből áll, míg a kormány új iskolákat, óvodákat, vasutakat és repülőtereket kínál a fejlődés érdekében.

Köszönetet mondott azoknak is, akik – mint mondta – 2025. március 15-én „megvédték Szerbiát a külső és belső támadásoktól”.

Hangsúlyozta, hogy Szerbia az európai úton halad, ugyanakkor katonailag semleges marad, és nem mond le keleti partnereiről sem.

– Nem vezettünk be szankciókat Oroszország ellen, kapcsolatokat építünk Kínával és az Egyesült Államokkal is. Ami Szerbia érdeke, az a mi politikánk – mondta.

Hozzátette: Szerbiának semleges államként erősítenie kell haderejét, de nem fog megtámadni senkit.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az államfő hangsúlyozta, hogy a helyhatósági választásokat követően a parlamenti választások következnek, de azok időpontját nem pontosította (Fotó: Beta)