Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter az Aleksandar Vučić államfővel folytatott mai belgrádi megbeszélése után közölte: Franciaország és Szerbia osztozik az erős és szuverén Európába vetett közös meggyőződésben.
– Franciaország és Szerbia idén ünnepli stratégiai partnerségének 15. évfordulóját: a bizalmon alapuló párbeszédet, a kézzelfogható együttműködési formákat, a jövőt iránytűként kijelölő kötelező érvényű megállapodásokat, valamint a közös hitet egy erős és szuverén Európában – írta Barrot az Instagramon, a Vučićcsal készült közös fotó mellé.
Aleksandar Vučić a találkozót követően közölte: nyílt és tartalmas megbeszélést folytattak a szerb–francia kapcsolatok szempontjából fontos kérdésekről, valamint Szerbia európai útjáról.
– Szó volt a belgrádi metró építéséről, a mesterséges intelligencia fejlesztéséről a szuperszámítógép beszerzését követően, továbbá a nukleáris energia és a hadiipar területén megvalósuló együttműködésről. A témák között szerepelt a belgrádi szennyvíztisztítási projekt is – ismertette Vučić szintén az Instagramon.
Hozzátette: francia partnerének világosan jelezte, hogy Szerbia elkötelezett a független és felelős politika folytatása mellett, amely az állami és nemzeti érdekek védelmén alapul, ugyanakkor készen áll az együttműködés további erősítésére Franciaországgal, amely Európa egyik legfontosabb partnere.
– Kiemeltem, hogy országunk továbbra is a párbeszéd és a béke mellett kötelezett el, és Franciaország, valamint az Európai Unió támasza kíván lenni, hozzájárulva a stabilitáshoz, a biztonsághoz és a fejlődéshez – húzta alá Vučić.
Jean-Noël Barrot belgrádi látogatása során megbeszélést folytatott Marko Đurić külügyminiszterrel és Ana Brnabić házelnökkel is.
Siniša Mali pénzügyminiszterrel közösen aláírta a belgrádi metró projektjéről szóló közös nyilatkozatot, valamint egy egyetértési megállapodást a főváros szennyvizeinek összegyűjtését szolgáló csatornázási főgyűjtő megépítéséről.
Nyitókép: A francia külügyminiszter szerint a két országot a stratégiai partnerség, a kölcsönös bizalom és a szuverén Európa iránti elkötelezettség köti össze (Fotó: Beta/Miloš Miškov)


