2025. december 23., kedd

Több mint kétmilliárd dináros büdzsé Óbecsén

A községi képviselő-testület meghosszabbította két intézményvezető megbízatását

Óbecse község 2026. évi költségvetése valamivel több mint 2,1 milliárd dinárt tesz ki, az erről szóló határozatot a községi képviselő-testület kedden megtartott 15. ülésén fogadták el a képviselők. Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke kiemelte, hogy a következő évi költségvetés hangvétele sokkal optimistább és kiegyensúlyozottabb, mint az idei. 


– Tudatosan így is terveztük, és a számításaink beigazolódtak. Azok a szereplők, akiket az idén arra kértünk, hogy ütemezzék át programjaikat, projektjeiket, illetve keressenek alternatív megoldásokat, a jövő évi költségvetésnek köszönhetően fellélegezhetnek. 2026-ban jelentősen nagyobb források állnak rendelkezésükre. Ez a Vajdasági Magyar Szövetség számára kiemelten fontos, hiszen így meg tudjuk valósítani azt a politikát, amelyet országos, tartományi és önkormányzati szinten egyaránt képviselünk. A civil szervezetek részére elkülönített pályázati források soha nem látott mértékűek lesznek, emellett a közösség számára meghatározó rendezvények önálló költségvetési tételként jelennek meg a következő évi költségvetésben. A Szent István-napi rendezvényre 4,5 millió dinárt, a GastroFestre 2,6 millió dinárt, az Óbecse éjjel elnevezésű rendezvényre pedig 11,5 millió dinárt irányoztunk elő. A számunkra fontos nevelési-oktatási intézmények és kulturális intézmények jövőre szintén nagyobb támogatásból gazdálkodhatnak. A Magyar Nemzeti Tanács munkáját 2026-ban egymillió dinárral támogatjuk, amire eddig még nem volt példa. Optimistaként tekintek a következő év elé: nemcsak mennyiségi, hanem minőségi értelemben is jelentős, látványos fejlődésre számítok – közölte Kiss Igor.


Az ülésén 19 napirendi pontról döntöttek a képviselők. A költségvetés mellett elfogadták Óbecse község 2026-os káderügyi tervéről szóló határozatát, valamint a helyi jellegű adminisztrációs illetékekről, a helyi jellegű kommunális illetékekről és a közterületek használati díjáról szóló határozatokat. A képviselők megszavazták Óbecse község Környezetvédelmi Költségvetési Alapja forrásainak 2025. évi felhasználásáról szóló programját, valamint a községben található mezőgazdasági földterületek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló, 2025. évi programját is. A képviselők döntést hoztak egyes közvállalatok és intézmények programjainak, pénzügyi terveinek módosításáról és kiegészítéséről. Ezek között szerepel az óbecsei Komunalac Közvállalat, az Óbecsei Városi Színház, az Óbecsei Városi Múzeum, valamint az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont. Az ülés végén személyi kérdések is napirendre kerültek. A községi képviselő-testület tagjai jóváhagyták Lovas Đijanta további megbízatását az Óbecsei Népkönyvtár igazgatói tisztségében, valamint Tojzán Ákos megbízatásának meghosszabbítását az Óbecsei Városi Múzeum élén. Emellett egyes képviselő-testületi tanácsok összetételének módosításáról is döntöttek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel