2025. november 15., szombat

Hit, (ki)tartás, közösség

Csonoplya adott otthont a szórvány ünnepének

November 15- én Csonoplya volt a helyszíne a Magyar Szórvány Napja vajdasági központi ünnepségének, amely a helyi Mindenszentek Plébánia és a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért kezdeményezésére és összefogásával a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel közös szervezésében valósult meg.  

Ünnepi áhítat zajlott a csonoplyai Mindenszentek-templomban, ft. Hajdú Lászlóvezetésével. Aközösségi ünnepen elhangzott, sokat megélt a település, sokat megélt a csonoplyai magyarság – de hála Istennek a Gondviselőnek, az együvé tartozás felelős közösségszeretetének és az azzal együtt dobogó lelkes és fáradságos mindennapoknak, a mának az üzenete: életerő, összefogás, építők és hitet tevők szeretetközössége, újbóli kilombosodás, virágba borulás.  

A méltó és rangos eseményt megtisztelte jelenlétével Ft. Kurin István és ft. Horváth Ákos, Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, az ünnepség szónoka, Kabók Erika, a Végrehajtó Bizottság tájékoztatással és Tóth Ramóna nyelvhasználattal megbízott tanácsosa, Kerekes József, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, pénzügyi államtitkár,Lálity Urbán Emese államtitkár,Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, Kormányos László sporttal megbízott tartományi segédtitkár, Hugyik Karolina tartományi képviselő, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke, Valka Károly, Kúla község polgármester-helyettese, KanizsaiTamás, a zombori Városi Tanács nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsosa, Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Antalovics Péter, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója és Puskás János, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója. Továbbá dr. Szőke Anna, dr. Silling István és Silling N. Mária valamint a Petőfi Sándor Program Vajdaságban szolgáló két ösztöndíjasa és mentoraik, a szórványközpontok, szórványkollégiumok, a cserkészmozgalom, közművelődési és közösségi intézmények, szervezetek vezetői, tisztségviselői, munkatársai és a helyi és a környező önkormányzatok, helyi közösségek, valamint a régió művelődési egyesületeinek tisztségviselői, képviselői.

Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait.  

Sári Enikő, VMMSZ alelnöke a szórvány- és szigetmagyarság üzenetét továbbította.
A közös ünnepi műsorban felléptek: a csonoplyai Mindenszentek plébánia vegyes korcsoportja, gyermekjátékokkal, valamint a felsős csoport, színdarab bemutatásával, a helyi Arany János Kultúregyesület ifjú tagjai tánccal, Törökkanizsáról a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tücskök vonószenekara, a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tagja, Lőcsei Antal mesemondó, a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Cickafark énekkara előadásában népi énekeket hallhattunk, ahogy a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület, Búzavirág asszonykórusa és Borvirág férfikara szintén ilyen jellegű énekeket énekelt, a doroszlóiL. Móger Tímea költő, újságíró, művelődésszervező verseket tolmácsolt, a bácskertesi, kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagja, Szanka Emma énekét hallhattuk, a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület valamint a nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület citerásai közösen léptek fel, a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ, Mocorgók és Százszorszép tánccsoportja néptáncolt, a  Duhaj zenekar kíséretében, végezetül a nemesmiliticsiBagi Lea és a csonoplyaiGardil Roland közös, énekes meglepetés-produkciója következett. A műsort Csernai Panna vezette.

A fellépők ,,vallomásait” teljesítették ki a színházterem falain megtekinthető fotók is, a nyugat-bácskai magyarság ösztönös jókedvét, szívósságát és életerejét felmutató alkotások, Stock János alkalmi fényképtárlata.

A magyar szórvány napjának központi ünnepségét támogatta a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, valamint Magyarország Kormánya.  
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótos András felvétele