2025. november 11., kedd

Elutasították Ratko Mladić kérelmét, hogy részt vehessen elhunyt családtagja megemlékezésén

Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) elutasította Ratko Mladić volt boszniai szerb tábornok kérelmét, amelyben hét napos eltávozást kért a börtönből, hogy részt vehessen egy nemrég elhunyt családtagja megemlékezésén – közölte Graciela Gatti Santana, a MICT elnöke.

A közlemény szerint a kérelmet azért utasították el, mert Mladić életfogytiglani börtönbüntetését rendkívül súlyos bűncselekmények miatt tölti, a büntetésének csak kis részét ülte le, és több mint 16 éven át kerülte az igazságszolgáltatást, mielőtt 2011 májusában elfogták és a volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntetőtörvényszéke elé állították.

Gatti Santana hozzátette, hogy Mladić minden korábbi kérelmét az ideiglenes szabadon bocsátásra következetesen elutasították mind a tárgyalás, mind a fellebbezési eljárás során, mivel aggályok merültek fel, hogy nem térne vissza a fogva tartásba.

– A mostani kérelemben sem sikerült bizonyítania, hogy a kért eltávozás indokolt lenne – áll a döntés indoklásában.

Mladić védőügyvédjei november 5-én, szerdán nyújtották be a kérelmet, amelyben azt kérték, hogy a tábornok hét napra elhagyhassa az ENSZ hágai fogvatartási egységét, hogy meglátogassa elhunyt rokonának sírját és részt vegyen a megemlékezésen.

A védelem humanitárius körülményekre hivatkozott, és arra, hogy az MICT korábban engedélyezett hasonló eltávozásokat együttérzésből, így szerintük nincs ok Mladić esetében eltérő elbírálásra. Az ügyvédek hozzátették, hogy a tábornok nem jelent veszélyt sem az ellene vallomást tevő tanúkra, sem más személyekre.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Mladić minden korábbi kérelmét az ideiglenes szabadon bocsátásra következetesen elutasították (Fotó: Printscreen/ICTY)