2026. augusztus 13., csütörtök

Vučević: Kevesebb mint száz nap van hátra a választásokig

Miloš Vučević, az elnök regionális ügyekért felelős tanácsadója szerint kevesebb mint száz nap választja el Szerbiát a következő választásoktól. Arra szólította fel a politikai szereplőket, hogy készüljenek fel a megmérettetésre, és előre fogadják el a választási eredményt.

A Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) műsorában kijelentette: a választások kiírására az alkotmány és a törvények értelmében Aleksandar Vučić köztársasági elnök jogosult. Mint mondta, azoknak, akik részt kívánnak venni a választásokon, már most meg kell kezdeniük a felkészülést. Vučević szerint valamennyi indulónak felelős nyilatkozatot kellene tennie arról, hogy elfogadja a polgárok akaratát. Hozzátette: az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia elnevezésű lista nevében már vállalta, hogy az eredménytől függetlenül elismerik a választói akaratot.

A politikus arra a kérdésre is reagált, hogy várhatók-e újabb fizikai összecsapások a politikai ellenfelek között a választások közeledtével. Vučević ezzel kapcsolatban a tavaly augusztus 12–14-i tüntetések során történt események miatt a felelősségre vonást sürgette. Mint mondta, az ügyek nem évültek el, és meg kell várni, mit állapít meg az ügyészség és a bíróság az erőszakkal, illetve az emberölési kísérlettel kapcsolatban.

Az SNS elnöke a koszovói helyzetet is érintette. Szerinte a Zubin Potokhoz tartozó Dren településen Nenad Rašković ellen elkövetett támadás nem elszigetelt incidens, hanem a koszovói szerbekkel szembeni folyamatos politikai nyomásgyakorlás és erőszak része. Vučević bírálta a KFOR jelenlétének tervezett csökkentését is. Úgy vélte, hogy erre olyan időszakban kerül sor, amikor Albin Kurti politikája szerinte fokozza a koszovói szerbekre nehezedő nyomást. Vučević ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szerbiának diplomáciai és politikai úton kell fellépnie a koszovói szerbek érdekében, valamint folytatnia kell a gazdasági és szociális támogatást.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó-Beta