Megjelent a Bagossy Brothers Company és Kapu Tibor közös videoklipje. A magyar kutatóűrhajós és a közismert erdélyi zenekar a Visszajövök című slágert játszotta újra Kárpát-medencei gyermekkórusok közreműködésével. A Nemzetpolitikai Államtitkárság felkérésére, a Vajdasági Magyar Szövetség javaslatára a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola, valamint a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai is bekapcsolódhattak a közös munkába, és énekszóval csatlakoztak ehhez a különleges, egyedülálló produkcióhoz. A dal az első magyar nyelvű szerzemény, amelyet valaha a világűrben eljátszottak, méghozzá a nagy zenerajongó Kapu Tibornak köszönhetően. A Nemzetközi Űrállomáson az űrhajós akusztikus gitáron játszotta el a dalt, ezzel történelmi pillanatot teremtett. A most bemutatott videoklipben egyszerre láthatjuk az űrben készült videofelvételeket, valamint az együttes Budapest Parkban tartott koncertjének pillanatait is, ahol Kapu Tibor személyesen is csatlakozott a zenekarhoz.
Bognár Beáta, a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola igazgatója elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek vették a felkérést.
– Iskolánk most már negyedik és ötödik osztályos tanulói egy igazán különleges projektben vehettek részt. A projekt megálmodói még júniusban jelezték, hogy a diákoknak a Bagossy Brothers Company Visszajövök című dalát kell elénekelniük, amelyből egy videó készül. A felkészítést Radetity Ádám zenetanár vezette, aki a nyár folyamán több próbát is tartott az iskolában. A tanulók otthon megtanulták a dalszöveget, majd a közös próbákon gyakorolták az éneket. A felvételeket a Pannon RTV rögzítette, amit júliusban továbbítottunk az illetékeseknek. A videoklip végül ma, pénteken került fel a világhálóra. A szervezők kérésére mindvégig titokban tartottuk a részleteket a gyerekek előtt. A diákok annyit tudtak előre, hogy egy magyarországi felkérésnek tesznek eleget, és egy videóban fognak szerepelni. Arról azonban csak a klip bemutatásakor szereztek tudomást, hogy a felvételen a Bagossy Brothers Company tagjaival és Kapu Tibor űrhajóssal együtt láthatják majd magukat. Rendkívül büszkék vagyunk tanulóinkra, és nagy örömmel tölt el bennünket, hogy részesei lehettünk ennek a nagyszerű projektnek. Ez az élmény nemcsak a diákoknak, hanem a szülőknek és a kollégáknak is büszkeséget jelent – emelte ki Bognár Beáta.
Radetity Ádám zenetanár hangsúlyozta, hogy két osztály tanítónői is segítették a diákok felkészítését. A tanév végén kiosztották a gyerekeknek a dalszöveget, amelyet otthon megtanulhattak, majd az iskolában három próbát tartottak.
– Amikor felfedtük a tanulóknak, melyik dalról van szó, azonnal felismerték, hiszen a zene már ismerős volt számukra. Ez nagyban megkönnyítette a munkát, hiszen a próbákkal gyorsan és gördülékenyen tudtunk haladni, és hatékonyan dolgoztunk együtt – mondta a pedagógus.

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala