2025. augusztus 20., szerda

Hitben, reményben, hagyományban

A világ különböző részein élő, neves vajdasági magyar személyek gondolatai államalapítónk eszményéről

A Kárpát-medencében és a világ minden táján élő magyarság ma ünnepli Szent István államalapítónk napját. A vajdasági magyarság is megemlékezik a neves napról, és központi ünnepségét a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a hagyományokhoz híven az Újvidéki Színházban tartja. 

A rendezvény és az azt kísérő művészi produkció mellett az ünneplő nagyérdemű ma este első ízben tekintheti meg azt a kisfilmet, amelyben a Magyar Nemzeti Tanács felkérésére vajdasági származású, de országunk határain kívül tevékenykedő neves személyek osztják meg gondolataikat Szent István király, az ünnep és annak eszménye kapcsán. A kisfilmben szereplő személyek egy-egy gondolatot kaptak Szent István Szent Imre herceghez írt intelmeiből, és ehhez fűződően fogalmazták meg gondolataikat. A filmet Kovács Frigyes rendezte, a látványvilág és a vetített videóanyagok K. Kovács Tamás munkáját dicsérik. A dramaturgiai felépítés és a szövegvilág Oláh Tamás érdeme. Írásunkban a kisfilmben elhangzottakból közlünk szemelvényeket.

Dezső Péter

Dezső Péter

Dezső Péter OFM apatini születésű ferences szerzetes, aki jelenleg Peruban, San Ramón városában teljesít missziós szolgálatot, kiemelte, Szent István abban volt zseniális, hogy rájött az igazságra, miszerint egy népet nem lehet megtartani isten nélkül, mert különben a nagy tönkreteszi a kicsit.
– Istennek ott kell lennie a magyar házasságokban és családokban. Ott kell lennie az igazságszolgáltatásban, a közügyekben, a felvételiknél, az orvosi rendelőkben, a pénztári soroknál. Ott kell lennie a neveltetésben, az egyetemi karokon, a tanárok lelkületében és az előadók szívében – mondta. Hozzátette, a jövő nemzetének fel kell fognia, hogy az anyagi dolgokon túl van lelki dimenzió is, és hogy az sokkal fontosabb, mint a pénz és a jólét.
– Szent István tudta, hogy nekünk, magyaroknak csak istenben van jövőnk. Csak ha istenre nézünk, ha rá támaszkodunk és végérvényesen felé tartunk – fejezte gondolatai a missziós atya.

Fujkin István

Fujkin István

A horgosi születésű Fujkin István illusztrátor, festő és képregényrajzoló 1997-ben újabb művészeti kihívásokat keresve települt át Kanadába. Gondolatait Szent Istvánnak az imádság megtartásáról írt IX. intelméhez fűzte:
– Ahogy lehunyom a szemem, érzem, hogy tenyeremen tartom szülőföldem homokját. Cirógatva beletúrok az ujjammal, és hallgatom emlékező meséit ezredéves tegnapokról és születendő holnapokról. Egy helyről, a határon túlról, és azokról, akik ott mégis magyarként születnek, magyarnak – kezdte gondolatait a művész.
– Most itt vagyok az indiánok földjén. Nézem lábnyomomat a tóparti homokban, piros, fehér és zöld festéket hintek belé, hogy zászlónkat és nemzetünket ismerjék és tiszteljék az Óperenciás-tengeren is túl – mondta. Gondolatait a következő Szent István-idézettel zárta: „Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.”

Kiss Tivadar

Kiss Tivadar

Kiss Tivadar nagykikindai születésű operaénekes, a Budapesti Operettszínház művésze Szent István VIII. intelmét (A fiak kövessék az elődöket) idézi: „A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel.” Megjegyezte, hogy ezekkel a gondolatokkal a szakmai elhivatottságából a művészetek felé irányul: Kodály és Bartók a magyar zene alappilléreit erősítették meg, míg a prózai irodalom nagyjainak tengernyi metaforája tanítja a szülő és a gyermek kapcsolatának fejlődését.
– Ők az igazi őseink, a szüleink. Múlt és jövő tanítói, akiknek mintájára mindannyian a legjobb utat keressük – szögezte le Kiss Tivadar.

Verbászi Beáta

Verbászi Beáta

Verbászi Beáta, az Angliai Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és alapítója topolyai származású. Rendszeresen szervez versmondóversenyeket az Egyesült Királyságban. Gondolatait ő is ugyanezen intelem köré fonta. Kiemelte, számára azért van ennek az intelemnek ekkora jelentősége, mert amióta az Egyesült Királyságban él, felerősödött benne az indentitásának megőrzése iránti vágy.
– Távol az otthoni nyelvi és kulturális közegtől vált világossá számomra, milyen törékeny is a nemzeti hovatartozás, ha nem ápoljuk tudatosan. Itteni tevékenységem nemcsak hagyományőrzés, hanem identitásépítő és közösségformáló munka is – szögezte le, hozzátéve, ezzel példát is mutat a diaszpórában élő gyermekeknek, hogy mit is jelent magyarnak lenni, távol az anyaországtól.

Rúzsa Magdolna

Rúzsa Magdolna

Rúzsa Magdolna, a kishegyesi születésű Máté Péter-díjas magyar énekes-szövegíró, dalszerző nem Budapestről jelentkezett be. Szülőfalujában vette fel videóüzenetét. Kiemelte, szerinte az ember életében minden okkal történik, és van úgy, hogy az embernek néha el kell mennie máshová, hogy jobban megértse önmagát és azokat az embereket, akik közül jön.
– Szent István az összetartozás szimbóluma, elhozta nekünk az egyistent, a hitet és a reményt is. Úgy hiszem, minden népnek és embernek szüksége van erre a kapaszkodóra – kezdte gondolatait az énekesnő. Hozzátette, gyönyörű dolognak tartja azt, ha összegyűlünk és együtt ünnepeljük azokat, akik tettek, de ez az ünnep arról kell szóljon, hogy nekünk is mindennap tennünk kell a jövőért.
– Tennünk kell a jövőért, a következő generációért, hogy még nagyon sokáig legyünk mi, magyarok. Hogy ugyanúgy mondjuk a Miatyánkot, és hogy ugyanúgy tudjunk egymásnak örülni – fejezte be gondolatait Rúzsa Magdolna.

dr. Simon Vilmos

dr. Simon Vilmos

Szülővárosából, Újvidékről jelentkezett be dr. Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense és a Vajdasági Baráti Egyesület elnöke. Elmondta, fontos kérdés a ma emberének is, hogy ezer év távlatából mit jelent egy történelmi személyiség, egy eszme, egy szellemi lenyomat. Kiemelte, nem hiába van a Mária neve templom oltárán is elhelyezve egy Szent István-szobor.
– A mai magyar nemzetben, a vajdasági magyar közösségben a Szent István által képviselt eszmék, a király intelmei jelen vannak. Bármilyen véleménybeli különbség, nézeteltérés ellenére is tudunk egymáshoz szeretettel fordulni. Ez államalapító királyunk legfontosabb hagyatéka, és remélem, a következő ezer évben is meg tudjuk ezt tartani – szögezte le.

A Magyar Nemzeti Tanács Szent István király napja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepsége ma 18 órakor kezdődik az Újvidéki Színház nagytermében. Az ünnepségen köszöntőt mond Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a tartományi kormány legmagasabb rangú tisztségviselője. Az új kenyér megszentelése szimbolikus pillanatként növeli az esemény fényét: a történelmi egyházak lelkipásztorai együtt áldják meg az új búzából készült kenyeret.
Az ünnepi műsor kulturális gazdagsága a színpadra lépő művészeknek köszönhető. Fellép Karácsonyi Zoltán színművész, valamint Nánási Helga, elismert szoprán magánénekes. A műsort Zsiga Pál és zenekara teszi teljessé.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel