2025. július 9., szerda

Szerbiában minden ötödik fiatal mentális zavarral küzd

Súlyos társadalmi válságra figyelmeztetnek a szakemberek

Szerbiában minden ötödik fiatal – átlagosan 14 és fél éves korban – komoly mentális problémával küzd, derült ki a Mentális Egészség Intézetének tanulmányából. A megdöbbentő adatokat Aleksandra Parojčić neuropszichológus ismertette a Fiatalok mentális egészsége Szerbiában: Készen áll-e a társadalom a válság felismerésére és kezelésére? című szakmai vitán.

A kutatásban kétezer, 11 és 19 év közötti fiatalt kérdeztek meg az ország különböző régióiból, a válaszadók között valamivel több lány szerepelt, mint fiú. Parojčić elmondta, hogy az előzetes eredmények szerint a fiatalok 20,4 százaléka legalább egy mentális zavarral él. Bár a végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, jelentős eltérés nem várható.

A leggyakrabban előforduló probléma az öngyilkossági hajlam, amely a válaszadók 9 százalékánál volt jelen, ezt követi a depresszió és a szorongás, amelyen belül a pánikzavar a leggyakoribb. Különösen aggasztó, hogy 4,2 százalékuk már konkrét öngyilkossági tervet készített vagy kísérletet is tett.

A fiatalok 14,5 százaléka számolt be önsértő viselkedésről. A ritkábban előforduló zavarok között szerepelnek a gyermekkori étkezési rendellenességek és magatartási zavarok, ezek az esetek jellemzően 3 százalék alatti arányban fordultak elő. A pszichózissal vagy bipoláris zavarral küzdő fiatalok aránya a legalacsonyabb.

Parojčić hangsúlyozta, hogy jelenleg hiányoznak a kifejezetten fiatalokra specializálódott pszichiátriai intézmények Szerbiában, és például az étkezési zavarokat csupán egyetlen helyen kezelik az országban.

A mentális problémák hátterében húzódó társadalmi tényezőket is vizsgálták. A válaszadók 20 százaléka elvált szülők gyermekeként él, míg 27,7 százalékuk családon belüli fizikai erőszakot tapasztalt. Riasztó, hogy a fiatalok 30 százaléka nem érez közelséget kortársaihoz, és ugyanekkora arányban vallották, hogy nem érzik magukat elfogadottnak az iskolai közegben.

Pozitívumként emelte ki, hogy a megkérdezettek 29,5 százaléka már kért segítséget – elsősorban iskolapszichológustól –, ami arra utal, hogy a fiatalabb generációk nyitottabbak a támogatás elfogadására. A diákok elmondása szerint a pszichológusokkal való beszélgetés sokat segített számukra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay