2024. május 11., szombat

Állami támogatások sora jöhet

Utalták a szociális dolgozók segélyét, hamarosan a fiatalok következnek, de egyéb intézkedések is lesznek – A közoktatásban alkalmazott 133 ezer dolgozónak is folyósítanak 10 ezer dinárt az

A hétvégén kezdetét vette a tízezer dináros egyszeri állami segély utalása a szerbiai szociális intézményekben dolgozók számára – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter. Úgy fogalmazott, hogy 7980 foglalkoztatott jogosult arra, hogy részesüljön az államnak ebben a legújabb támogatásában. Az egészségügyi dolgozóknak átutalt támogatás után döntött úgy a kormány, hogy a szociális intézményekben dolgozókat is egyszeri juttatásban részesíti, s hogy tízezer dinár támogatásra számíthatnak, és bejelentette, hogy pénteken kezdődik az utalás. Pár nappal azelőtt Aleksandar Vučić államfő is bejelentette az egyszeri támogatást. Akkor az államfő kiemelte, hogy mivel az egészségügyi munkásokat segítette az állam, így „ezzel tartozik a szociális intézmények dolgozóinak is”. Az ápolók, nevelők, idősek otthonában dolgozók, így tehát az adminisztrációban dolgozók, takarítók, szakmunkatársak számlájára is rákerül a tízezer dináros összeg.

Nyilatkozatában Mali hangsúlyozta, ez korántsem jelenti azt, hogy véget ért a támogatások sora, mint közölte, újabb 100 eurós támogatás vár a fiatalokra is. A legfrissebb információk szerint ezt június elején tervezik átutalni számukra. Az állami segítségre minden 16 és 29 év közötti, szerb állampolgárságú ifjú jogosul. Az új támogatást csak azoknak kell kérelmezniük, akik január 13-a és május 31-e között töltötték be 16. életévüket. Ők május 16-a és 31-e között jelentkezhetnek. A Kincstári Igazgatóság honlapján kell megadniuk a személyi számukat és a bankszámlaszámukat. Amennyiben ez utóbbival nem rendelkeznek, választaniuk kell egy pénzintézményt, amelyben automatikusan számlát nyitnak a nevükre. Erről a személyes dokumentumuk bemutatásával vehetik majd fel a támogatást – részletezte nemrégiben a pénzügyminiszter. Hozzátette: a támogatást automatikusan megkapják azok a fiatalok, akik februárban már részesültek állami segítségben. Ahogy arról korábban beszámoltunk, két és fél hónappal ezelőtt 1 millió 17 ezer ifjú részesült a 100 eurós állami támogatásban. Ezt megelőzően, az év elején, az egészségügyben dolgozók tízezer dináros támogatást kaptak: őket az a rendelkezés is érintette, amely szerint a közszférában dolgozók fizetését az idén 7, illetve 8 százalékkal növelték.

Mali most azt közölte, hogy az állam további támogatásokon is töpreng, mert az a meggyőződése, hogy ezzel növelni lehet a gazdasági aktivitást, és a fogyasztás szintjét megfelelő szinten sikerülhet tartani, hiszen ez is fontos része a gazdasági fejlődésnek.