2024. június 13., csütörtök

Lezárult az európai parlamenti választás

Vasárnap Vicsek Annamária, a Fidesz–KDNP frakciójának képviselőjelöltje is leadta szavazatát

Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.

Vasárnap 19 órakor zárták az európai parlamenti választások szavazóurnáit. A magyar szavazók mintegy 147 külképviseletekben adhatták le voksukat, amelyre május 31-éig volt lehetőség kérelmet benyújtani. Ezekben a külképviseletekben június 6-a és 9-e között volt lehetőség a levélszavazatok leadására. A szerbiai polgárok a belgrádi magyar nagykövetségen, illetve a szabadkai magyar főkonzulátuson tehették ezt meg. A vajdaságiak két módon voksolhattak, postai úton kézbesített levélszavazat útján, illetve tegnap személyesen, melyre előre be kellett jelentkezni. Dr. Oláh Lajos, a szabadkai külképviseleti választási iroda vezetője elmondta, hogy vasárnap már kora reggel megérkeztek az első szavazók.

– A szabadkai külképviseleti választási iroda is megnyitotta kapuit reggel 6 órakor, melyen a magyarországi lakcímmel rendelkező polgárok adhatták le személyesen voksokat. Két választási helyszínnel voltunk jelen, ahol 19 óráig lehet leadni a szavazatokat. 276 szavazó jelentkezett be személyes voksolásra, melyből vasárnap délelőtt hozzávetőlegesen 140-en járultak az urnák elé – osztotta meg lapunkkal az irodavezető.

Aznap délelőtt Vicsek Annamária, az európai parlamenti Fidesz–KDNP vajdasági képviselőjelöltje is leadta szavazatát a szabadkai magyar főkonzulátuson. Voksolását követően a sajtómunkatárasinak elmondta, hogy kiemelkedően lényeges a megfelelő politikai részvételt az európai parlamentben.

– Nagyon fontos volt a mai, sorsdöntő nap, és az, hogy minél több magyarországi lakcímmel rendelkező polgár voksolt. Hiszen kiemelkedően lényeges, hogy minél több normális és békepárti politikus jusson be az európai parlamentbe. Vajdasági képviselője is lesz a Fidesz–KDNP frakciójának, ezért számunkra ez különösen fontos szavazás volt – nyilatkozta a képviselőjelölt.

A 19 órai urnazárást követően kezdték meg a szavazatok számlálását. A június 9-ei európai parlamenti választások részvételi adatait és eredményeit a magyarországi választási honlapon, a www.valasztas.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Nyitókép: Vicsek Annamária képviselőjelölt is leadta voksát (Molnár Edvárd felvétele)