2024. május 7., kedd

Radovanović és Ninić szerint Gasić felelős a rendőrség hamis nyilatkozatáért

Menesztenék a belügyminisztert

Slavica Radovanović nyugalmazott rendőr ezredes szerint Bratislav Gašić minisztert kell felelősségre vonni a rendőrség hamis kijelentéséért.

Az a közlemény, miszerint D.D., akit Danka Ilić eltűnése kapcsán hallgattak ki, természetes halált halt a bori rendőrségen, nem felel meg a valóságnak.

Radovanović szerint a Belügyminisztérium félrevezette a nyilvánosságot, mert a boncolási jelentés szerint D.D. erőszakos módon halt meg. Továbbá felelősséget kellene vállalnia Ninoslav Cmolić rendőrfőnöknek is, aki a rendőrség hibáit próbálta hárítani. Szerinte Gašić, mint belügyminiszter, több hibát vétett, ami miatt a lakosság már nem bíznhat benne.

Ivan Ninić ügyvéd szerint Gašić nem lehet többé belügyminiszter.

Danka Ilić, a kétéves kislány március 26-án tűnt el a Bor melletti Banjsko Polje településen.

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke a kislány halálát április 4-én jelentette be a nyilvánosságnak. A gyanú szerint a kislányt először a helyi kommunális közvállalat autójával elütötték, majd az autóba tették és megölték. Letartóztattak két férfit, S. J.-t (50) és D. D.-t (50), a közvállalat dolgozóit. Azzal is vádolják őket, hogy a kislány holttestét a szeméttelepen rejtették el.

D. D. testvérét és apját április 6-án tartóztatták le, mert a gyanú szerint segítettek a kislány holttestének elrejtésében.

Az elsődleges gyanúsított testvérének halálát április 7-én, 3:10-kor állapították meg, ahogyan azt a Szerb Belügyminisztérium közölte. A közleményben az szerepelt, hogy a halottkém természetes halált állapított meg.

A holttestet a Belgrádi Igazságügyi Orvostudományi Intézetbe vitték, ahol az obdukciós jelentés szerint sérülésnyomokat találtak a testen, és erőszakos halált állapítottak meg.

Danka Ilić holttestét még nem találták meg – olvasható a 021.rs hírportálon.