2024. május 9., csütörtök

Nélkülözhetetlen sürgős lépések

Az államfő a belgrádi elvárásokról tájékoztatta az EU közvetítőjét

Több mint egy órán át tartott hétfőn Belgrádban az Aleksandar Vučić szerb államfő és Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti dialógussal foglalkozó különmegbízottja közötti találkozó. A megbeszélés után a köztársasági elnök Instagram-profilján számolt be az elhangzottakról, de Petar Petković, a kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője is közölt részleteket. Az államelnök úgy ítélte meg, hogy az eszmecsere konstruktív hangnemben folyt.

Hangsúlyozta, sürgősen létre kell hozni Koszovóban a szerb községek közösségét, valamint meg kell tartani az észak-koszovói szerbek lakta önkormányzatokban a rendkívüli helyhatósági választásokat.

Petković a beszámolójában arra is kitért, hogy az államfő előtérbe helyezte: Albin Kurti koszovói kormányfőnek azonnal fel kell hagynia a szerbellenes provokációkkal, amelyek aláássák az eddigi tárgyalások eredményeit és a meglévő megállapodások teljesítésének lehetőségét.

Vučić a beszélgetés során arról biztosította az Európai Unió diplomatáját, hogy Belgrád a maga részéről kész teljesíteni kötelezettségeit a szerbiai alkotmánnyal és az ENSZ határozataival összhangban.

Petković az államfő és a közvetítő közötti megbeszélés után megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, Vučić rámutatott a koszovói szerb közösség nehéz helyzetére, s arra, hogy a jelenlegi koszovói szervek folyamatosan olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek csak nehezebbé teszik a szerbek mindennapjait. A megbeszélés témája volt a dinárnak mint fizetőeszköznek a betiltása Koszovó területén, melyről nemrégiben döntött Pristina, s melynek kapcsán aggodalmuknak adtak hangot az EU és a NATO Kvint-államainak tisztségviselői is. Ennek a döntésnek is az az egyetlen célja, hogy ellehetetlenítse a szerbség boldogulását a déli tartományban, hogy elűzze onnan a közösség tagjait, s pontot tegyen a párbeszéd végére is – állapította meg a találkozón a szerb köztársasági elnök. Petković abbeli véleményének adott hangot, hogy mindezt Pristina nemcsak az Ibartól északra, hanem az attól délre élő szerbek ellenében is teszi, arra törekedve, hogy teljesen megfossza őket a Szerbiával kialakított kapcsolatok lehetőségétől, s ezáltal távozásra bírja őket. Belgrád továbbra is demokratikus úton harcol a szerbség jogainak megőrzéséért – értékelte a sajtótájékoztatón Petković.

Lajčák az idén első alkalommal járt Belgrádban, legutóbb novemberben tárgyalt a szerb fővárosban. Belgrádi látogatását követően Pristinában fogadja őt a vezetőség. A tervek szerint két nap múlva lép életbe a pristinai központi banknak a dinár betiltására vonatkozó határozata.

 

Nyitókép: Beta