2024. május 9., csütörtök

Egész napos egyetemista-tüntetések

Új választásokat követelnek a fiatalok – A kormánypártok szerint erőszakkal akar hatalomra jutni az ellenzék

A december 17-i választási szabálytalanságok miatt tiltakozó egyetemi hallgatók csoportja (Borba, korábbi Studenti protiv nasilja – Küzdelem, Egyetemisták az erőszak ellen) már 11 óra magasságában gyülekezni kezdett Belgrádban az államigazgatási minisztérium épülete előtt, ahol ismét azt követelték, hogy az állam „nyissa fel” a választási névjegyzéket, tegye lehetővé az abba való korlátlan betekintést, hogy megállapítást nyerhessen, milyen esetleges csalásokat követhetett el a hatalom a névjegyzékben szereplő adatok alapján.

Beta

Beta

Az egyetemi hallgatókat egyre több egyetemi tanár is támogatásáról biztosította, sokan közülük megjelentek a megmozdulásokon is. A hallgatók egész nap Belgrád központi utcáin tartózkodtak, tiltakozó sétákat tartottak, követelték a választási visszaélések feltárását.

A Szerbia az erőszak ellen ellenzéki koalíció vezetői is megjelentek a tüntetésen, már dél körül csatlakozott az egyetemistákhoz Srđan Milivojević, Miroslav Aleksić, Zoran Lutovac, Aleksandar Jovanović Ćuta és Vladimir Obradović. A tömegben színészek, ismert közéleti személyiségek is jelen voltak. A nap folyamán az egyetemi hallgatók közölték, a választások megismétlését követelik minden szinten, de csak azt követően, ha megtörténik a választói névjegyzék átvizsgálása és a valósággal való összehangolása.

Nyilatkozatában Miroslav Aleksić, a Szerbia az erőszak ellen egyik listavezetője azt mondta, lemond képviselői mentelmi jogáról, hogy Aleksandar Vučić államfő ne másnak a letartóztatására adjon ki utasításokat, hanem az övére. Azt is közölte, maga rendelte el vasárnap a belgrádi városi önkormányzatnak otthont adó Régi Palota bekerítését, így ezért is őt terheli a felelősség.

A tüntetések folytatását jelentette be, a hatalom megtorlásokhoz folyamodik jelenleg véleménye szerint. Az alkotmányos rendet nem a tüntetők veszélyeztetik, ahogyan azt az államfő mondja, hanem azok, akik elcsalták a választásokat, értékelte. Ivica Dačić, a hatalmi koalíció részét képező Szerbiai Szocialista Párt elnöke reményének adott hangot, a választásokat nem fogják megismételni. Csak Belgrádról beszélt, szerinte a fővárosban az az érdek, hogy minél előbb vége legyen a választási folyamatnak és megalakuljon az új önkormányzat. A mindennapos tüntetések szerinte rossz képet festenek az országról külföldön. Aleksandar Šapić ügyviteli polgármester azt mondta, elképzelhető, hogy megismétlik a fővárosi választásokat, ha senkinek sem sikerül többséget kialakítani a képviselő-testületben, nem biztos azonban, hogy azokon részt vesz az ellenzék. Mint mondta, korábban is eljátszották már, hogy illegitimnek minősítettek egy szavazást, majd utána a következőn már részt vettek, melyet az illegitim szavazás alapján megválasztott vezetőség írt ki, ez teljesen logikátlan, fűzte hozzá.

Az ellenzék nagy vereséget szenvedett december 17-én, s most erőszakkal akar hatalomra kerülni, állapította meg Goran Vesić, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja. Szerinte lassan megszokottá válik, hogy az ellenzék tüntet minden választás után, még 2017-ben is ezt tette, mondta, amikor Vučić 40 százalékos előnnyel nyert az államfőválasztáson.

Nyitókép: Beta