2024. október 9., szerda

Éjjel-nappal védik Horgost

Addig marad a csendőrség, amíg csak kell

Horgoson a polgárok már nagyon szeretnének fellélegezni és valamelyest biztonságban érezni magukat. A múlt heti migránsok közötti véres összecsapásnak nagy visszhangja volt, ami felsőbb körökig is eljutott. Napjainkban a csendőrség tagjai folyamatosan Horgoson tartózkodnak. Azt nem árulhatják el, hogy hányan vannak, de szerda reggel többen is kivonultak a Művelődési Ház elé, amikor Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere és Nebojša Rakić alpolgármester helyszíni sajtótájékoztatót tartottak.

A magyarkanizsai elöljárók elégedetten nyugtázták, hogy sok éves nyugtalanság után komolyabb figyelmet és nagyobb biztonságérzetet kapott a községbeli település, ahol mostanság igencsak elharapózott a migránskérdés. Nem csak a Bácska birtokon voltak a migránsok, hanem bizony nagyon gyakran vonultak át a falun, jöttek bevásárolni, mára viszont egyet sem lehet közülük látni az utcákon se éjjel, se nappal. Fejsztámer Róbert polgármester elmondta, mindig hangsúlyozták, hogy nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik a migránskérdés megoldása, mégis minden erőfeszítésükkel azon voltak, hogy ahogy csak lehet, nőjön a horgosiak biztonságérzete.

– Polgármesterként nagyon örülök, hogy hét év után egy nagyobb horderejű akció történik itt Horgoson. Igaz, hogy furcsán néz ki a Művelődési Ház parkolójában a megannyi csendőrautó, de a közbiztonság miatt fontos. Magát a migránsválságot, mint világméretű problémát ezzel nem tudjuk megoldani, viszont látszódik, hogy Horgos lakossága fellélegezhet. Nagyon gyorsan kellett lépni, hogy huszonnégy órában jelen legyenek, így pillanatnyilag a Művelődési Ház emeletét lakják be. Köszönjük, hogy volt reakció a Horgos környékén történtekre és megjelentek a rendfenntartó erők. Az ittlétük erőteljes változást mutat az elmúlt hét évhez képest. Magyarkanizsa község számára Horgos és Martonos közbiztonságának növelése nagyon fontos, és reméljük, hogy a csendőrök mindaddig itt maradnak, ameddig szükség van rájuk – mondta a polgármester. Ugyanezt erősítette meg Nebojša Rakić alpolgármester is, aki elmondta, hogy a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állnak a csendőrök és addig maradnak, amíg csak kell.

 

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

– A már ismeretes, múlt heti események miatt a miniszter gyors reagálásának köszönhetően még aznap cselekedtek. Mintegy négyzsáz migránst szállítottak el akkor Horgos környékéről, melyből nyolcvannyolcat fogságba helyeztek. A magyarkanizsai önkormányzat számára a horgosi és a környékbeli lakosok biztonsága a legfontosabb. Aleksandar Vučić elnök úr reakciójának köszönhetően Horgoson még aznap nagy változások történtek. Az önkormányzat nevében elmondhatom, hogy mindennaposak a tanácskozásaink és igyekszünk a hatáskörünknek megfelelően a lehető leggyorsabban reagálni. A művelődési házban lévő csendőrök azért érkeztek, hogy szavatolják a polgárok biztonságát. Az elkövetkezőkben is az együttműködést tartjuk szem előtt, hogy a polgárainkat megvédjük. Az élet normalizálására és a Magyarországgal való jó együttműködésre is törekszünk! – mondta Nebojša Rakić.

Nyitókép: Horgos központjában most ilyen a látkép, fotó: Puskás Károly