2024. október 9., szerda

Lövöldözés Horgos határában

Három halott és egy sebesült a péntek hajnali migránsleszámolásban

Péntekre virradóra valamivel három óra után lövöldözésre ébredtek a horgosiak. Az egykori Bácska mezőgazdasági birtok elhagyatott épületeiben az ott tanyázó migránsok számoltak le egymással. A nagykikindai rendőrség megerősítette, hogy a lövöldözésben a helyszínen három migráns vesztette életét, egy pedig megsebesült. Az egykori Horgosi Csárdával szemközti birtokra pénteken reggel nagy erőkkel érkeztek meg a rendőrség egységei, és lezárták a területet. A helyszínről valamivel 11 óra után busszal szállítottak el az elfogott illegális bevándorlókat, később pedig a faluban is keresték őket a rendőrök.

 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Pénteken délelőtt Sors Róbert, a horgosi helyi közösség tanácselnöke a helyszínre érkezett, és elmondta, hogy az incidens a településen kívül zajlott, így a lakosságot közvetlen veszély nem fenyegette.

– A lakosság körében először pánik alakult ki a lövöldözés következtében, ami természetes dolog, hiszen kora reggel még senki sem tudta, hogy pontosan hol is zajlottak az események. A helybéliek az éjszakai órákban értesítették az illetékeseket az esetről, akik gyorsan reagáltak. Sokan nem merték a gyerekeiket iskolába, óvodába vinni. A rendőrség értesített bennünket, hogy nem a településen volt az incidens, amit mi továbbítottunk a lakosságnak. Bízunk benne, hogy a helyzet normalizálódni fog. Tavaly óta nagyon feszült a helyzet a faluban, nem jó a közhangulat. A friss információkat mindig igyekszem feltenni a világhálóra, hogy értesüljenek róla a helybeliek. A rendőrség a migránsokat elszállítja, és bízunk benne, hogy újra helyreáll a rend, de ez időbe telik – mondta Sors Róbert.

 

Sors Róbert (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Sors Róbert (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

A helyi Kárász Karolina Általános Iskolában a tanítást nem függesztették fel, viszont azok a szülők, akik féltek a gyermekeiket iskolába küldeni, otthon tarthatták őket. Az iskola minden tanuló hiányzását igazolja majd a pénteki napra. Somogyi Ilona, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a reggeli órákban értesült a lövöldözésről, és nem sokkal később a szülők is elkezdték telefonon keresni, hogy lesz-e tanítás.

– Hivatalos információval akkor még nem rendelkeztem. A tankerületből érkezett a megerősítés, hogy lesz tanítás, viszont nem kötelező. A közösségi médiában, valamint több másik platformon is értesítettük erről a szülőket. A délutáni váltásban történt némi változás, a gyerekek még sötétedés előtt, a negyedik óra után hazamentek. Bárki otthon maradhatott, aki nem érezte biztonságban magát, mi mindenkinek igazolni fogjuk a hiányzását. Nagyjából a tanulók fele jött el az iskolába reggel, de volt olyan is, akiket tanítás közben hazavittek – mondta az igazgatónő.

 

Somogyi Ilona (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Somogyi Ilona (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

A falut mi is többször körbejártuk, a nagynak nem mondható rendőri jelenlét ellenére az Alkonyat (Sutonski) utcában több migránssal találkoztunk. Az utca egyenesen az autópályához vezet, és az illegális bevándorlók közkedvelt közlekedési útvonala. Az egyik utcabeli lakos, aki neve elhallgatását kérte, elmondta, hogy valamivel hajnali három óra után kezdődött a lövöldözés, nem messze az utcától. Hozzátette, hogy először értesítette a horgosi, majd a magyarkanizsai rendőrállomást, mire végre a járőrök megérkeztek a helyszínre. A horgosi lakos elmondása szerint nem spóroltak a golyóval, folyamatosan hallatszottak a lövések. Állítása szerint egészen fél nyolcig lehetett hallani.

 

Pénteken nem volt kötelező iskolába menni (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Pénteken nem volt kötelező iskolába menni (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Egy horgosi asszony is megerősítette, hogy még az éjszaka kezdődött a lövöldözés, ő viszont csak hat óra körül lett rá figyelmes. Tudta, hogy nem a vadászok azok, hiszen sorozatosan ropogtak a fegyverek. Hozzátette, hogy a közösségi médiából több dologról is értesültek, viszont nem tudták, hogy mi legyen a gyerekekkel, engedjék-e őket iskolába, vagy sem. Az asszony elmondta, hogy az elején nem tudták pontosan, hol volt a lövöldözés, de a későbbiekben kiderült, hogy a falun kívül. Úgy fogalmazott, hogy az ilyen incidensek rányomják bélyegüket a falu életére, hiszen olyan történések részesei a horgosiak, amelyekhez semmi közük.

A falubeliek közül többen is beszámoltak arról, hogy tudomásuk szerint a migránsokat a helyi romák befogadják saját házaikba, és bizonyos dolgokat el is rendeznek nekik, többek között bevásárolnak nekik.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele