2024. május 11., szombat

Vučić törvénytelenül használ pszichológiai teszteket a kampányban?

A Szerbiai Pszichológusok Társasága felszólította Aleksandar Vučić köztársasági elnököt, hogy a kampányából azonnali hatállyal vonja ki azt a kisfilmet, amelyben pszichológiai tesztek jelennek meg.

A társaság arra hívta fel a figyelmet, hogy a tesztekkel való visszaélés reklám célokra törvénytelen és etikátlan.

– A mi felelősségünk arra figyelmeztetni Önt, hogy az ilyen tesztek felhasználása káros a pszichológia tudományára és a kampányára is, amelynek figyelembe kell vennie a pszichológiai anyagok médiatérben történő felhasználási jogaira vonatkozó szabályokat – írta a társaság nyilvános közleményében Tamara Džamonja Ignjatović elnök.

Džamonja Ignjatović hozzátette, a Rorschach-teszt bemutatása a szerzői jogok megsértését jelenti, amely területet nemzetközi szinten szabályoznak.

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a pszichológiai szakmák végzésére vonatkozó törvény szerint a pszichológiai mérőeszközök használatára kizárólag a pszichológusok jogosultak, bármely más személy pedig törvényt sért, ha ezeket alkalmazza.

– A tesztek nyilvános bemutatása közvetlen kárt okoz a szakmai gyakorlatban tevékenykedő pszichológusoknak, hiszen fontos, hogy a kivizsgálás alatt lévő páciensek korábban ne ismerjék meg a tesztek tartalmát, mert a válaszaik csak így értékelhetőek orvosdiagnosztikai szempontból – áll a szövegben.

Džamonja Ignjatović szerint a Rorschach-teszteknek a kampányvideóban látható ábrázolása teljesen téves, szinte karikaturisztikus, és rossz fényt vet a pszichológiára.