2024. május 8., szerda

Eltűnhetnek a lángoló szeméttelepek?

Alakulóban a dél-bácskai regionális hulladékkezelő központ

A temerini községi képviselő-testület elfogadta azt a szerződéstervezetet, amelyet Újvidék város kezdeményezett a dél-bácskai körzetben gyülemlő hulladék kezelésével megbízott közvállalat alapítására – tudtuk meg Pásztor Róberttől, a helyi képviselő-testület elnökétől. Hozzátette: hasonló döntést várnak a palánkai, petrőci, belcsényi, zsablyai, szenttamási és verbászi községi vezetésektől is. Az említett dél-bácskai települések ugyanis épp úgy küzdenek a helyi szeméttelepek fenntartásával és működtetésével, mint Temerin. Évtizedes problémák oldódnának meg a regionális hulladéklerakó központ létesítésével – hangsúlyozta a Vajdasági Magyar Szövetség helyi képviselője.

Az említett dél-bácskai települések ugyanis már 2010-ben aláírtak egy együttműködési egyezményt Újvidék várossal arról, hogy a régió hatékonyabb hulladékkezelésének érdekében közös közvállalatot alapítanak. Az egyezményben meghatározták, hogy „a lakosság egészségének megóvása, a környezet, a talaj és a víz megvédése, illetve a levegő minőségének megtartása érdekében törekedni kell azon célok felé, melyek lehetővé teszik a kommunális hulladék hatékony kezelését”. Az általánosan meghatározott célt pontosították is olyan intézkedések előirányozásával, mint a hulladék keletkezésének a csökkentése, az újrahasznosítási lehetőségek növelése, a hulladék energiaforrásként való felhasználása, de minden olyan célt is belefoglaltak az egyezménybe, amelyet az országos hulladékkezelési stratégia tartalmaz.

Az év elején hetekig lángolt és füstölt a temerini szeméttelep, fotó: Temerini Kommunális Közvállalat

Az év elején hetekig lángolt és füstölt a temerini szeméttelep, fotó: Temerini Kommunális Közvállalat

A dokumentumban egy regionális hulladékkezelő közvállalat megalapításának szükségességét is említik, mely megvalósítaná az új, körzeti szeméttelep megépítését, biztosítaná a dél-bácskai településekről a szemét elszállítását a központba, elvégezné a hulladék szétválogatását, előkészítené és feldolgozná a másodlagos nyersanyagokat a piaci értékesítésre, de fejlesztené az újrahasznosítás rendszerét is, illetve olyan létesítményeket hozna létre, amelyekben a hulladékot energiaforrásként lehetne hasznosítani. Az említett tevékenységekkel foglalkozó közvállalat megalapítását a 2010-es dokumentum arra az időre halasztja, amikor a felsoroltakra „megteremtődnek a megfelelő feltételek Újvidék város területén” – idézik az eredeti célkitűzéseket abban a szerződéstervezetben, amelyet az elmúlt hetekben hét dél-bácskai település községi vezetéséhez juttattak el Újvidék Város illetékesei.

ARÁNYOS HOZZÁJÁRULÁS

Ugyanitt kiemelik, hogy az említett feltételek megteremtődtek, és a városi képviselők határozatot hoztak a regionális hulladékkezelő központ megvalósítására. A szerződéstervezet szerint az alakuló közvállalat kétmillió dináros tőkével rendelkezne, amelyhez az említett települések a lakosok számával arányosan járulnának hozzá. Így Újvidék város 1.353.100 dinárt fektetne be az alapításba, azaz a kezdőtőke 67,65 százalékát fedezné. Palánka büdzséjéből 179.100 dinárt várnak a 8,95 százalékos részesedés értelmében, Verbász községből pedig 135.900 dinárt, azaz a befektetés 6,80 százalékát. A temerini büdzsét a 4,78 százalékos lakossági arány értelmében 95.500 dinárral terhelnék, Zsablyáról a 4,43 százalékos hozzájárulásnak megfelelően 88.600 dinárt várnak, Szenttamásnak viszont 53.300 dinárral kellene beleszállnia a befektetésbe (2,67 százalék). Belcsény 2,58 százalékos hozzájárulással 51.600 dinárt fektetne be, Petrőc viszont 2,14 százalékban 42.900 dinárral járulna hozzá az alapításhoz.

A többségi alapítói jog értelemben az alapuló regionális közvállalat végrehajtó bizottságát és igazgatóját is Újvidék város nevezné ki – áll a szerződéstervezetben.

LÁNGOLÓ TELEPEK

Tizenhárom évet kellett tehát várni arra, hogy az illetékesek elkezdjenek foglalkozni az említett településeket ellepő szeméthegyekkel. A kezel(het)etlen hulladékgyarapodás a klímaváltozással szó szerint égető problémává vált: a Magyar Szó is rendszeresen beszámolt az olvasóinak a lángoló szeméttelepekről. Többször is kiemeltük a temerini lerakó problémáit, amellyel évek óta küzd a telepet fenntartó helyi kommunális közvállalat. Tavaly már a tél folyamán elkezdődtek a gondok: csaknem egy hónapig lángolt a szeméttelep, amelyet ideiglenesen be is zártak pár hétre.

A telepet fenntartó Temerini Kommunális Közvállalat élére akkoriban nevezték ki Dragan Bjelac közlekedési mérnököt, aki nyíltan beszélt lapunknak a 16 féle feladatkörnek megfelelő közvállalat gondjairól. Elmondta, hogy a községben mintegy tízezer háztartásból gyűjtik össze a hulladékot, amelyet a Temerin és Szőreg között levő 8,5 hektáros szeméttelepre szállítanak. A telepet jó pár évvel ezelőtt már egyszer korszerűsítették, ám jelentős pénzügyi háttérre lenne szükség ahhoz, hogy évek múltán is működtetni tudják. Ilyen téren azonban kizárólag helyi forrásokra támaszkodhat a közvállalat – tért ki a probléma lényegére a megbízott igazgató. Kiemelte, hogy több mint egy évtizede szó van a regionális hulladéklerakó kiépítéséről, és ilyen távlatokban szűntek meg azok a pályázati lehetőségek is, amelyek segítségével a helyi szeméttelepeket fejleszteni lehetne. „Amióta ugyanis tervbe vették a regionális hulladékgyűjtő építését, azóta nem kaphatunk engedélyt sem a telep bővítésére, sem pedig eszközöket a meglevő területek rendezésére” – mutatott rá az igazgató.

A regionális hulladéklerakó megvalósításáról januárban a Tartományi Településrendezési, Építkezési és Környezetvédelmi Titkárságnál és Újvidék város illetékeseinél is érdeklődtünk. Akkoriban ahhoz a hivatalosan meg nem erősített információhoz jutottunk, hogy a regionális hulladékkezelő projektjét idén újra napi rendre tűzi a városi vezetés. Ezt a közvállalat megalapítását előrelátó szerződés kezdeményezésével meg is tették a városatyák: marad a remény, hogy nem kell újabb 13 évet várniuk a dél-bácskai települések lakóinak ahhoz, hogy megépüljön a regionális telep és a hulladékkezelés pozitív értelmet nyerjen a területükön.

Nyitókép: Évtizedes problémák oldódnának meg a regionális hulladéklerakó központ megépítésével, fotó: Dávid Csilla