2024. május 10., péntek

Közgyűlés és díjkiosztó ünnepség

Hajnal Jenőt, az MNT elnökét, és Prityiné Szabó Judit főosztályvezetőt is kitüntették

Cserkészeket, cserkészvezetőket, a délvidéki cserkészet egykori kiemelkedő egyéneit és a cserkészet támogatóit részesítette elismerésben szombaton a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség. Öt kategóriában 14 személy kapott plakett díjat a szövetség muzslyai közgyűlése után megtartott ünnepségen. 
A Vajdasági Magyar Cserkészszövetségnek a muzslyai Emmausz kollégiumban megtartott tisztújító közgyűlésén a cserkészcsapatok beszámolói után új vezetőséget választottak. 
– A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöksége héttagú. Ebből négy elnökségi tag a körzetek elnökei, akik tisztsége állandó a szövetség elnökségében. Három elnökségi tagot választottunk ma. Ebből kettő a régi és egy új elnökségi tag van. Tehát a mozgalmi vezető Magyar Dániel maradt. Alelnöknek a leköszönő Farkas Zsuzsanna helyett Szabó Dórát választottuk – hallottuk Gabona Ferenctől, aki a következő hároméves időszakban is a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöki tisztségét tölti majd be.
Vajdaságban jelenleg 350 cserkész van. A közgyűlésen a meglévő 12 cserkészcsapat mellé még három alakuló csapat kapott számot. Vagyis ezentúl a szövetségnek 15 működő csapata lesz. Az új cserkészcsapatok között van a magyarkanizsai is.
– 2020-ban hat gyerekkel kezdtük el a cserkészmunkát. Majd 2021-ben újabb toborzót tartottunk, ahol már többen jelentkeztek, úgyhogy még két őrs alakult meg. Tehát először 2020-ban a Galamb őrs, a tavalyi év folyamán pedig gyarapodott a csapatunk az Orgona őrssel és a Tobzoska őrssel. Úgyhogy most jelenleg három őrsben 17 személlyel folyik a cserkészmunka Magyarkanizsán, mondja Leopold Imre, a magyarkanizsai Hunyadi János Cserkészcsapat parancsnoka.
A közgyűlés után első alkalommal osztották ki a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elismeréseit. Az ünnepség közös imával kezdődött. Tizennégy elismerést ítéltek oda. Elismerésben részesült Hajnal Jenő, az MNT elnöke is. 
– A Vajdasági Magyar Cserkészszövetségnek ez az elismerése a Teleki Pál-plakett nevet viseli, és aki ismeri, ismerte Teleki Pál múltját, azt az örökséget, amelyet a cserkészmozgalomra is hagyott, úgy gondolom, egyetért vele, hogy ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhet egy olyan embert, aki kívül áll, kívülről követi a mozgalmat. S ugyanakkor azt látja, azt tapasztalja, hogy mennyire fontos, mennyire jelentős mindaz, ami itt történik, nyilatkozta Hajnal Jenő. 
Elismerésben részesült Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának a főosztályvezetője is. Mint mondta, a cserkészek tevékenysége nagyon fontos, hiszen ez az élményalapú szabadidős elfoglaltság olyan értékrend mellett valósul meg, mint a nemzeti és keresztény értékek.
– Nagyon megtisztelő ez számomra. Először nagyon meglepődtem, hiszen nem vagyok cserkész és nem is vettem részt közvetlenül a cserkészek igen értékes munkájában. De mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm ezt az elismerést. Azt gondolom, hogy ez főleg annak szól, annak a munkának, amit a Nemzetpolitikai Államtitkárság égisze alatt végzek. Ezért a nemzetpolitikai Államtitkárság nevében is köszönöm meg. Hiszen a támogatások, a segítségnyújtás csak az Államtitkárság által lehetséges, nyilatkozta Pirityiné Szabó Judit.
 „Az első magyar cserkész” Králik László piarista tanár volt, aki a nagybecskereki Főgimnázium 1909/10-es értesítőjében közölte Baden-Powel: Scouting for boys (Cserkészet fiúknak) című könyvének magyar fordítását. Ezzel elindította a cserkészmozgalmat Magyarországon. Hosszú szünet után, 1989-ben Muzslyán megalakult a Turul őrs és újraindult a vajdasági cserkészet története.