Tóbiás Krisztián: A legjobb érzés természetesen akkor tölt el, amikor megjelenik egy írás. (Fotó: Gíbárti Tibor)
A hét elején tartották meg Tóbiás Krisztián: Túliratok című verseskötetének zentai bemutatóját. Egy műfajkísérlet szellemében a kötet költeményeiben a szerző más (klasszikus és kortárs) költők verseit kiegészítve, ,,túlírva” hoz létre új szövegeket. Az irodalmi estet követően Tóbiás Krisztiánnal beszélgettünk.
Mekkora súlyt jelent egy fiatal költőnek klasszikus szerzők műveihez nyúlni? Nem félsz az összehasonlítástól?
– Az irodalomban nem példaképeket, hanem barátokat keresek. Mivel személyesen nem beszélhetek például Pilinszkyvel vagy József Attilával, ezért az írásaikon keresztül keresem a kapcsolatot velük. Nem gondolom, hogy távolságtartóan fel kellene rájuk néznem. Az írásaik maradtak ránk, így ezeken keresztül kommunikálunk.
Mégiscsak egyfajta szembefordulás ez az irodalmi hagyománnyal.
– Nem szembefordulás, inkább egy nagyon-nagyon régi játék. Már az ókori görög drámaírók átvettek egymástól mondatokat, átírták, átformálták egymás szövegeit. Van némi színházi múltam, úgyhogy bőven volt alkalmam tapasztalni, hogy a darabok rendezése során gyakran hozzányúlnak az eredeti szöveghez: hozzátoldanak vagy elvesznek belőle.
Hiszen a szavak nem képezik egyetlen ember magántulajdonát sem...
– Azért volt bennem némi kétely, hogy hogyan fogadják majd a szerzők – akik közül sokan az ismerőseim, barátaim – hogy egyszerűen beleírtam a verseikbe.
És hogyan fogadták?
– Meglepő módon teljesen pozitívan. Szabó Palócz Attila például rögtön fogott egy Szűgyi Zoltán-verset, ő is ,,túlírta”, és nekem ajánlotta a szöveget.
Milyen elvek alapján választottad ki az alapszövegeket?
– Azokkal a szövegekkel foglalkoztam, amelyekhez hozzá tudtam képzelni valamit, s így virtuális párbeszéd alakulhatott ki közöttünk. Elolvastam egy verset, elindított bennem egy gondolatsort, ezután megpróbáltam úgymond beépülni a szövegbe. Szinte az összes versnél megfigyelhető, hogy nem az alapszöveg gondolatait próbáltam továbbírni, hanem a vers által bennem ébresztett gondolatokat fogalmaztam meg.
A kötet verseinek megírásakor megfogalmazódott-e benned szándék? Volt-e valamilyen előre kitűzött célod a versekkel?
– Mondjuk úgy, hogy nekem vakaródzhatnékom támad attól, amikor szóba kerül, hogy mit akart mondani a szerző a költeményével. A leírtakon kívül semmit sem akartam mondani. Remélem, hogy az olvasókban is asszociációkat generálnak a versek, majd ők kitalálják, hogy mit mondanak nekik a szövegek.
Van benned hiányérzet, ha a kötetedet a kezedbe veszed?
– Hadd válaszoljak így: megkérdezték Van Gogh-tól, hogy mikor készül el egy festmény. Azt felelte, hogy akkor, amikor eladom. A legjobb érzés természetesen akkor tölt el, amikor megjelenik egy írás. Akkor lesz kész, akkor lesz vége az alkotói folyamatnak.
