2024. május 10., péntek

Külföldi felügyelők ellenőrizhetik a Sodros élővilágát

A Berni Egyezmény Strasbourgban tartott ülésén a napokban megnyitotta az újvidéki Sodros területén élő védett fajok megmentésére vonatkozó folyamatot – írja a 021.rs hírportál. Felhívást küldtek a szerb hatóságoknak, hogy felügyelőik érkezéséig függesszék fel a területen az Európa sugárút folytatásában épülő negyedik híd munkálatait.
Az év elején a Berni Egyezményre hivatkozva a Svet i Dunav (A világ és a Duna) civil szervezet panaszt jutatott el a szervezetnek. Ebben az állt, hogy az érintett területen számos növény- és állatfaj él, amelyek közül sok védelem alatt áll. A tervezett híd és a körgyűrű megépítése, és az ezzel járó urbanizáció a fajok kipusztulását, elűzését válthatja ki.
A Szerb Köztársaság illetékesei az ezekre a vádakra tett válaszában kiemelte, hogy eddig is különféle előírásokkal óvta ezt a területet, az építkezés során a növény- és állatvilág védelem alá kerül. Rámutattak arra is, hogy a Svet i Dunav civil szervezet vádjai alaptalanok.