Sokakat meglepett az egyházvezetők, a három püspök jelenléte a Magyar Összefogás listáján. A meglepetés alighanem enyhe kifejezés. Nem kevesekben határozott ellenkezést váltott ki történelmi egyházaink vezetőinek ez a nyilvános állásfoglalása a legnagyobb és a legszervezettebb vajdasági magyar párt listája mellett. Azt állítani, hogy téves értelmezés ezt politikai állásfoglalásként fölfogni, gyerekeknek szóló mese.
Az egyháziak politikai szereplése még mindig heves érzelmeket kiváltó kérdés, ami megosztja a közvéleményt. Két okból kifolyólag is. Az egyik nehezen cáfolható érv arról szól, hogy a hívek között mindenféle politikai irányzat és nemzet képviselője jelen van, éppen ezért az egyházvezetőnek nem ajánlatos nyíltan fölsorakozni valamelyik politikai formáció vagy nemzeti tanács mögött. Neki ugyanis püspökként egy vallási intézményt, s nem önmagát kell képviselnie.
A másik érzelmeket kiváltó ok antiklerikális, egyházellenes indíttatású, s azt vallja, az egyháziak tartsák magukat távol a politikától és mindenféle közszerepléstől, tevékenységüket szorítsák a templom falai közé. A felvilágosodás idejéből származik ez az igencsak vitatható nézet, ami az egyházat kizárná abból a társadalmi közegből, amiben létezik. A szocializmus hatékony tömegpropagandája vidékünkön nagymértékben fölerősítette ezt a látásmódot, részben tehát ezzel magyarázható, hogy az egyházvezetők politikai szereplését sokan éles kritikával fogadták.
Erről az antiklerikális beállítódásról tudni kell, hogy azt hívei szinte mindig heves érzelmekkel, olykor a vallási fanatizmus túlhevültségével képviselik. Az érzelmi túlfűtöttség kialakulása törvényszerű okok következménye, amiről talán majd egy másik alkalommal írunk, témánkra nézve most elegendő fölhívni a figyelmet erre a szavazati döntést befolyásoló emocionális töltetre. Emiatt ugyanis kontraproduktívvá válhat a VMSZ lista összeállítóinak elhatározása, hogy a két katolikus egyházmegye képviselőjét és a másik két, zömében magyarokat tömörítő történelmi egyház vezetőjét szerepeltessék a listájukon. Könnyen megtörténhet, hogy emiatt több szavazatot veszítenek, mint amennyit nyernek.
Nem föltételezem, hogy ezt a VMSZ politikacsinálói ne látták volna előre. Valószínűleg nagyobbnak ítélték a kiszámítható nyereséget, mint az előrelátható veszteséget. A nyereség tisztán kommunikációs jellegű. Senki sem gondolhatja, hogy a mai szekularizált, elvilágiasodott közegben a hívek szavazati döntését komolyabban befolyásolhatja püspökeik politikai állásfoglalása. Még a klérust sem, nemhogy a híveket.
A VMSZ lista szemszögéből viszont politikailag jól kommunikálható az egyházvezetők jelenléte. Azt üzeni egyebek mellett, hogy vallási szemszögből is teljes körű a Magyar Összefogás listája, hiszen a számottevő egyházak vezetői mind rajta szerepelnek. A név ismertségétől is szavazatokat remélhetnek, bár Pénzes János püspök neve – korábbi politikától elzárkózó nyilatkozataiból kiindulva egyáltalán nem meglepően – hiányzik a listáról. A nagyszámú horvát hívővel is rendelkező szabadkai püspökséget helyette ft. mr. Horvát Endre képviseli.
A szabadkai megyés püspök nevének távolléte arra utalhat, hogy az egyházon belül is megosztó kérdésnek számít a nyílt politikai szerepvállalás. Hogy ennek ellenére mégis miért döntöttek az egyházvezetők a listára való föliratkozás mellett, az maradjon meg kérdésnek. Majd a jövő fényt derít arra, hogy mire használják föl a nagy bizonyossággal megszerzett helyüket a tanácsban. A legkézenfekvőbb választ azért megemlíthetjük: talán csak arról van szó, hogy az egyházak fontosnak ítélték, hogy jelen legyenek az új összetételű MNT-ben, s ehhez a bejutás legbiztosabb útját választották: az előkelő helyeket a vitathatatlanul legesélyesebb listán.
Más út mellett is dönthettek volna, például egy vallási érdekképviselet zászlajára tűző civil szervezet létrehozása mellett, amely külön listával indult volna. Ez lett volna az igazi egyházi megmérettetés a közeljövőnek ebben a próbademokráciájában, amit a pluralista összetételű MNT jelenít majd meg a vajdasági magyar politikai életben.
