2024. május 9., csütörtök

A kormányfőjelöltről tárgyalnak

A SZHP elnöksége vitát folytat a koalíciós partnerekről és a koszovói helyzetről is

A Szerb Haladó Párt elnöksége szerdán este megkezdte tárgyalását a kormányfőjelöltről, de ez alkalommal vitatja meg a kormány összetételét érintő kérdéseket, vagyis azt, hogy folytatják-e a koalíciós együttműködést a Szerbiai Szocialista Párttal, illetve az Egyesült Szerbiával. Szóba kerülnek az időszerű politikai témák, így az energiaválság, valamint a koszovói helyzet is.

Az ülés valamivel délután 5 óra után kezdődött, Aleksandar Vučić államfő, aki egyben az SZHP elnöke is, fél órával az ülés kezdete előtt érkezett meg a párt újbelgrádi székházába.

A párt két kormányfőjelölt, Ana Brnabić jelenlegi kormányfő és Miloš Vučević, Újvidék polgármestere között mérlegel. A párttagok korábban még arra is lehetőséget adtak, hogy a koalíciós partnerük javasol valakit erre a tisztségre, és bár többen is meg voltak győződve arról, hogy az SZHP-nek, mint a polgárok körében a legnagyobb bizalmat élvező pártnak kell kormányfőt jelölnie, egy harmadik név felmerülését sem zárták ki.

Miloš Vučević mai sajtónyilatkozatában elmondta, hogy pártja a kisebbségi közösség számára inkluzív kormányban gondolkodik, vagyis azt szeretnék ha a kisebbségi pártok a korábbinál nagyobb szerepet vállalnának a végrehajtó hatalomban.

Az ülés többek között Maja Gojković, Petar Petković, Goran Vesić, Jadranka Joksimović, Nikola Selaković, Siniša Mali, Aleksandar Šapić, Nebojša Stefanović, Tomislav Momirović, Darija Kisić, Zlatibor Lončar, Marija Obradović jelenlétével kezdődött el, ám a nyilvánosság kizárásával zajlik. 

Nyitókép: Beograd, 16.04.2019. - Predsednik Srpske napredne stranke (SNS) Aleksandar Vucic prilazi govornici na uvodnom delu sednice Predsednistva Srpske napredne stranke i prosirenog sastava Izvrsnog