EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek:
„A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet.
A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt.
Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?''
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” (Mt 13, 44-52)
A vasárnapi evangéliumban három rövid, de nagyon fontos és sokat mondó példabeszéd van a hitünkről, vallásgyakorlatunkról és az örök életről. A közös nagy kérdés ezekben a példázatokban, hogy rátaláltunk-e Krisztusra, és az általa hozott üdvösségre, mint az életünk legnagyobb értékére, mint az életünk egyedüli végső, hatalmas céljára, vagy csak úgy mellékesen vagyunk keresztények, ha már ebbe születtünk bele. Volt-e már mindent háttérbe utasító, mély vallási élményünk? Megéltük-e már valamikor az életünkben, hogy most tényleg itt volt Isten, és nem csak szerencsénk volt?
A Szentlélek ötödik adománya, ahogy sorolni szoktuk, a tudás adománya. Ez nem csak hitismeretet, hanem vallásos tapasztalatot is jelent. Ahogy van élettapasztalat, úgy van vallásos tapasztalat is. Nagyon fontos a Lélek segítségével ezeket is összegyűjteni a lelkünkben, emlékezetünkben. Ez adja meg az életünk előrehaladásával a mind nagyobb biztonságérzést a hitünkkel, Isten jelenlétével, és az Ő szeretetével kapcsolatban. Ilyen módon tehetünk szert arra, hogy nem csak egy lagymatag hitünk lesz, hogy van Isten és kész, hanem mind nagyobb érték lesz a lelki élet, az Istenbe vetett bizalom a számunkra. Talán ez az a földbe rejtett kincs, az igazgyöngy, az értékes halak a hálóban, amiért azután érdemes áldozatot is hozni, hogy újra megtapasztaljuk és növekedjen bennünk ez a lelki valóság.
Nem könnyű felismerni, hogy meg van-e ez bennünk, vagy milyen fokon van ennek az értékelése a mindennapjainkban. Könnyű lefedni az egészet azzal, hogy hívő vagyok, meg nagy vonalakban gyakorolom is a vallásomat, ami esetleg húsvétot és karácsonyt jelent, meg, ha a rokonaimért van a mise, esetleg imádkozom, amikor szükségét érzem. Ilyen és ennyi vallásgyakorlatból csak egy kis lelki bizsergés jön elő, igazi istentapasztalat aligha. Sőt az első komoly megpróbáltatás alatt az ilyen hit és vallásgyakorlat rendszerint össze is omlik, mint a kártyavár. Mik a jelei annak, ha csak ilyen lagymatag hite van valakinek? Miről lehet felismerni, hogy még nem találta meg a kincset, az értékes gyöngyöt és a java halakat az élete során? El kell gondolkodni a következőkről.
Nagyon könnyen kimondom, hogy nincs időm imádkozni, mert nagyon elfoglalt vagyok. Ez mögött nem az van, hogy Istennek nem tulajdonítok komolyabb jelentőséget az életemben? Ugyan az, ha a mai rohanós világban nincs időm vasárnapi misére menni, meg nem is nagyon látom, hogy minek menjek misére, mert hát pihenésre is szükségem van.
Ha több időm van az internetre, mint a hozzám közelállókkal való őszinte beszélgetésre, a meghallgatásukra, nem az Isten nélküli magamba zárkózottság, meg az önzés van-e a lelkemben? Isten pedig hatékonyan ott van jelen, ahol ketten hárman együtt vannak a szeretetben, egymásért élnek.
Nem egy félelmetes önteltség-e, ha évekig nem járul valaki szentgyónáshoz, mert neki semmi bűne nincs? Nem került-e az értékrendjében az ilyen ember az Isten helyére? Általában azonban nem mer a kezébe venni egy imakönyvet lelkiismeret vizsgálattal, lelki tükörrel, hogy átgondolja, mit kellene másképpen, jobban, Isten akaratához igazodva tenni, vagy mit kellene elkerülnie a mindennapok forgatagában.
Talán nagyon el kellene gondolkodni azon, hogy akik kiköltöztek külföldre, és csak egy keresztelési mulatságra, vagy lakodalomra térnek haza, de ott évekig nem találják az egyházat, templomot, szentmisét, esetleg nem halt-e el valami lényeges a lelkükben, életvitelükben?
Sok mindent sorolhatnánk még, de ennyi is elég ahhoz, hogy mindenki fölmérje, megtalálta-e már élete során a földbe rejtett kincset, az igazgyöngyöt, és mennyi jó hal gyűlt már össze a lelke hálójában a hittel és Istennel kapcsolatban.
Azt kívánom, hogy olyan vallási öntudata legyen mindenkinek, mint ahogy az egyik plébánián a régebbi időkben tanította a plébános a kishittanosokat. A kérdésre, hogy milyen vallású vagy, a hittanos felállt és azt kellett mondania, a jobb kezét a szívére téve: Római katolikus vallású vagyok. Büszke vagyok rá.
Azoknak, akik komolyan veszik a vallásosságukat, vagyis az Istennel való kapcsolatukat, azt hiszem, hogy minden időben, de manapság még fokozottabban tudatosítaniuk kell magukban, hogy nem elég csak hívőnek lenni, hanem tanítvánnyá kell válni. Ezt kérte Jézus mennybemenetelekor az apostoloktól: „Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28, 19) A tanítványnak kell, hogy legyen küldetés tudata. A tanítvány Jézus nevében lép fel, Jézus küldetését teljesíti, másokat is bele akar kapcsolni Jézus közösségébe, bevinni az Isten országába. Nem csak sajnálkozik, hogy milyen sokan közömbösek lettek napjainkban a vallásgyakorlat iránt. A Szentlelket hívva segítségül állandóan azt nézi, hogy kit lehet, vagy kell hívni, buzdítani, bátorítani. Manapság azt kell megértenünk, és talán ez az egyik célkitűzése a szinódusnak, hogy ez a „térítés” nem csak a papok feladata, hanem mindenkinek, aki komolyan veszi a hitét, vallásgyakorlatát és aki megtalálta a kincset, az igaz gyöngyöt és a jó halakat, vagyis van komoly istentapasztalata a vallásos életében.
Segítsünk azoknak, akik úgy mennek az élet szántóföldjén, hogy nem is tudják, hogy ott a kincs, vagy az élet piaci forgatagában, hogy ott az igazgyöngy, akik csak úgy cipelik a hálót, hogy ki sem vetik halfogásra, hogy megtalálják a lélek nagy értékeit és rátaláljanak Istenre az életükben.
