2024. május 11., szombat

Tüntetés az ügyészek áthelyezése miatt

Belgrádban a kormány épülete előtt szerveztek tüntetést azok az ügyvédek, akik elégedetlenek az ügyészség azon döntésével, mi szerint más munkakörökre irányítottak át két ügyészt. A döntés mögött nyomásgyakorlást, és politikai hátteret látnak a tiltakozók.

A tüntetéssel Jasmina Paunović és Bojana Savović ügyészeket biztosították támogatásukról, akik szerintük a szakmai normák szerint, tisztességesen látták el feladatukat.

Nenad Stefanović azonban más munkakörökre helyezte át őket, miután a Szerbiai Villanygazdaságban történt korrupciós ügyeket vizsgálták, aminek eredményeként hat személyt tartóztatott le a rendőrség. A gyanú szerint 7,5 millió euróval károsították meg a közvállalatot.

A tiltakozók arra is felhívták a figyelmet, hogy az ő esetük nem egyedüli. Az Nova hírportálnak nyilatkozó tüntetők úgy fogalmaztak, hogy a belgrádi Felső Ügyészséget a Szerb Haladó Párt fiókintézetévé tették.

A résztvevők a bejelentések szerint csütörtökön folytatják a tiltakozásukat. A mai tüntetésen egyes ellenzéki politikusok, és civil szervezetek képviselői is részt vettek – közli a 021 hírportál.

Nyitókép: (Fotó: 021.rs)