2024. május 9., csütörtök

Erősödő identitás

Telt ház előtt startolt a Magvető hagyományos élőújság-sorozata

Cikkünkhöz képgaléria is kapcsolódik, amely ITT érhető el!

Csütörtökön este Tiszakálmánfalván (Budiszaván), a Magvető melléklet hagyományos élőújság-sorozatának első állomáshelyén telt ház előtt mutatkozott be a Magyar Szó szerkesztősége. Az élőújság házigazdájaként Kiss Gyula, az újvidéki képviselő-testület tagja üdvözölte az egybegyűlteket, kiadványainkat Erdődi Edvinaa Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatója, Varjú Márta főszerkesztő és Varga Attilaa melléklet szerkesztője mutatta be a nagyszámú érdeklődőnek.

Kiss Gyula, aki egyben a helyi földműves-szövetkezet igazgatójaként szólt a megjelentekhez elmondta, az élőújság nagyon jó alkalom arra, hogy a bizonyos nehezítő körülmények miatt kissé nehézkesen induló, a gazdálkodók számára fontos téli előadássorozat lendületet kapjon.

– Sok újdonság, elsősorban az e-Agrar rendszerre való áttérés foglalkoztatja jelenleg a mezőgazdasággal foglalkozókat, és örömünkre szolgál, hogy az élőújság vendégeként itt jelenlévő illetékesektől is remélhetünk új információkat a témával kapcsolatban – fejtette ki Kiss Gyula.

Az est házigazdái és vendégei: (balról jobbra)  Kiss Gyula, az újvidéki képviselő-testület elnöke, Varjú Márta főszerkesztő, Juhász Attila államtitkár, Erdődi Edvina megbízott igazgató és Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes

Az est házigazdái és vendégei: (balról jobbra) Kiss Gyula, az újvidéki képviselő-testület elnöke, Varjú Márta főszerkesztő, Juhász Attila államtitkár, Erdődi Edvina megbízott igazgató és Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes

Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatója örömének adott hangot, hogy sok ismerős arcot lát az érdeklődők között.

– Küldetéstudatunk a magyar identitás megőrzése, s ezt nemcsak a napilap, de számos melléklet megjelentetésével is megpróbáljuk erősíteni. Önök is segítségünkre lehetnek ebben, különösen a gyermekek számára megjelenő mellékleteink megvásárlásával, amely a felnövekvő generáció identitástudatának megerősítésében fontos mozzanat – fogalmazott Erdődi Edvina, aki a Magyar Szó székházában zajló fejlesztésekről is beszámolt.

– Véleményem szerint nem vár ránk olyan borús jövő, mint azt a körülmények okozta gazdasági válság miatt előrejelezték a szakemberek, hiszen Vajdaság egyik legnagyobb volumenű beruházása éppen Újvidéken, a Magyar Szó székházában zajlik. A tervek megvalósulásával új munkahelyek is létesülnek, ebben a tekintetben pedig mindenképpen érdekelt Újvidék vonzáskörének lakossága, tehát a tiszakálmánfalviak is – fejtette ki a megbízott igazgató.

Varjú Márta, lapunk főszerkesztője fontosnak tartotta elmondani, hogy az élőújságok alkalmával tud igazi véleménycsere kialakulni a lap és olvasója között. Fejlődni és fennmaradni viszont csak akkor képes az újság, ha az olvasó megveszi.

Címlapon a vendéglátó, virágzó település (Ótos András felvétele)

Címlapon a vendéglátó, virágzó település (Ótos András felvétele)

– Tiszakálmánfalva virágzó település, és igazán megérdemli, hogy a Magyar Szó hasábjain még többet foglalkozzunk az itt zajló eseményekkel. Megpróbálunk a kor szellemével haladva figyelni arra is, hogy oldalainkon minél több képpel és valamivel kevesebb szöveggel illusztráljuk az eseményeket, hiszen jelenünkben az arányok mindinkább a vizualitás irányába tolódnak el – hangsúlyozta Varjú Márta, aki a Magyar Szó Naptárában megjelent érdekes riportokra, aktuális írásokra, elemzésekre, valamint a nyereményjátékra is felhívta a figyelmet.

Hupikék törpikéket játszik a Pitypang gyermekkórus (Ótos András felvétele)

Hupikék törpikéket játszik a Pitypang gyermekkórus (Ótos András felvétele)

Az élőújságot színesítette a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Milánovity Ottília által megszervezett alkalmi műsor is, melyben fellépett a Pitypang kórus egy sikeres műsorszámmal, és az egyesület szavalócsoportja is megajándékozta a közönséget egy-egy szavalattal.

A folytatásban a Magvető melléklet szerkesztője, Varga Attila szólt az egybegyűltekhez, elsősorban a földműveléssel kapcsolatos legalapvetőbb újdonságokat, tudnivalókat és nehézségeket említve. Vendégeivel, Juhász Attilával, a mezőgazdasági minisztérium államtitkárával, valamint Ótott Róberttel, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkárhelyettesével beszélgetve körbe is járták a bevezetőben említett témákat, külön kitérve a gazdákat érintő pályázati lehetőségekre, és az e-Agrar rendszerrel kapcsolatos tudnivalókra.

A hangulatos és tartalmas est végén a házigazdák terített asztalhoz invitálták a jelenlévőket, melyen forró tea, sütemény, és hungarikumok is helyet kaptak. 

Népszerűek voltak a kiadványaink (Ótos András felvétele)

Népszerűek voltak a kiadványaink (Ótos András felvétele)

Nyitókép: Nagy érdeklődés övezte szerkesztőségünk élőújságát (Ótos András felvétele)