2024. május 8., szerda

A Mura forrásától Őrségig kerekeznek

Július 21-én rajtol el a 22. Tour de Délvidék

Lehet jelentkezni az idei, sorrendben 22. Tour de Délvidékre, amely során a kerékpártúra résztvevői 2023. július 21 – 30- között Ausztrián, Szlovénián át a magyarországi Őrségig (két)kerekeznek el.

Konkrétan Zentáról a Mura forrásáig utaznak el a túra résztvevői, és itt rajtol el a maratoni kerékpártúra, amely során a résztvevői az Alpokon keresztül a Mura folyót járják végig a forrásától kezdve és Őrségben ér véget a nagy kaland.

A 2017-es Tour de Délvidék résztvevői Erdélyben (Fotó: Rohonyi D. Iván (Szabadság.ro))

A 2017-es Tour de Délvidék résztvevői Erdélyben (Fotó: Rohonyi D. Iván (Szabadság.ro))

A szervezők szerint a szállásköltség mintegy 120 eurót tesz majd ki, míg a résztvevők számának függvényében az autóbuszutazás 70–100 eurót tesz majd ki személyenként, ehhez hozzátevődik még a kisérő kocsi költsége, ami fejenként további 10 eurót jelent.

Jelentkezni a Tour de Délvidék Plusz Facebook-csoportban közzétett hozzászólásban, vagy pedig a zsoldosferenc73@gmail.come-mail címre írt levélben lehetséges a név, lakcím, telefonszám és e-mail cím megadásával.

A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy mielőbb jelentkezzenek a túrára (a túra esetleges visszamondási határideje legkésőbb július 1-e).

Nyitókép: A 2017-es Tour de Délvidék résztvevői Erdélyben (Fotó: Rohonyi D. Iván (Szabadság.ro))