2026. július 2., csütörtök

Közélet

Nem kívánunk miniszteri tisztséget, de szeretnénk megtartani az államtitkári pozíciókat – közölte Pásztor István (Fotó: Pannon RTV/Kovács Róbert)

Érdekképviselet és önállóság

Aktuális politikai kérdésekről beszélt a Szabadkai Magyar Rádió ma reggeli műsorában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. 1994. június 18-án, Zentán alakult meg a Vajdasági Magyar S...

Bűnöskeresés a médián keresztül

Miután feoldották a hivatali visszaéléssel, valamint bűncselekmények eltussolásával vádolt Dijana Hrkalović, a belügyminisztérium volt államtitkának házi őrizetét, és először adott interjút a médiának, a hétvégi nyilatkozata egy újabb feljelentést hozott. Ezúttal az Új Rendőri Szakszervezeti Szövetség tett bűnvádi feljelentést ellene és Nebojša Stefanović volt belügyminiszter, valamint több ismeretlen személy ellen, hivatali visszaélés miatt, írja a Nova.

Veliki Trnovacon Szerbia szeme

Június 23-án immár negyedik alkalommal tartanak Veliki Trnovac hatos szavazóhelyén az országos szinten még április 3-án lezajlott parlamenti választásokat. Itt ugyanis háromszor is meg kellett ismételni a voksolást a jelzett visszaélések, szabálytalanságok miatt.

Zelenszkij: Afrika Oroszország túszává vált

A globális élelmiszerhiány addig tart, amíg Oroszország be nem fejezi az Ukrajna elleni háborút – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn az Afrikai Unió közgyűlésének elnöksége előtt, videokapcsolaton elmondott beszédében, hangsúlyozva, hogy ily módon Afrika Oroszország „túszává vált".

Globális élelmiszerválság veszélye fenyeget

Ördögi körbe lépett a világ, az Ukrajnában zajló háború globális élelmiszerellátási válságot okozhat, ami ráadásul újabb migrációs hullámok veszélyével járhat – figyelmeztetett a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.