2024. május 11., szombat

Bűnöskeresés a médián keresztül

Hrkalović Stefanovićot vádolta meg mindazért, amiért az ügyészség terheli – Stefanović hazugságáradatnak nevezte az egészet

Miután feoldották a hivatali visszaéléssel, valamint bűncselekmények eltussolásával vádolt Dijana Hrkalović, a belügyminisztérium volt államtitkának házi őrizetét, és először adott interjút a médiának, a hétvégi nyilatkozata egy újabb feljelentést hozott. Ezúttal az Új Rendőri Szakszervezeti Szövetség tett bűnvádi feljelentést ellene és Nebojša Stefanović volt belügyminiszter, valamint több ismeretlen személy ellen, hivatali visszaélés miatt, írja a Nova.rs.

Milan Dumanović, a belügyminisztérium alkalmazottja, a szakszervezet alelnöke a médiának elmondta, hogy Dijana Hrkalović interjújából kiderült, a volt államtitkár és az akkori belügyminiszer a munkatársaival törvényt szegett, hiszen felhasználva befolyásukat, a hatáskörükön túl adtak ki rendelkezéseket. Rámutatott, a rendőrségről szóló törvény szerint az államtitkár, illetve a miniszter sem rendelkezik olyan hatáskörrel, amivel beleavatkozhatna a nyomozási folyamatokba. Dumanović szerint a nevezettek „saját vállalkozást” működtettek a belügyminisztériumon belül.

Dijana Hrkalović a hétvégén az Objektiv portálnak adott interjújában számos váddal illette a volt belügyminisztert, többek között azt állította, Stefanović volt az, aki hátráltatta 2017-ben a Vlastimir Milošević meggyilkolása kapcsán folytatott nyomozást. Ezzel a gyilkossággal Veljko Belivukot vádolták, ám végül elvetették a vádakat. Egyébként Hrkalovićot is kapcsolatba hozták Belivuk és Marko Miljković bűnszervezetével.

Az interjúban a volt államtitkár szerint Nebojša Stefanović, aki jelenleg még mindig védelmi miniszter, nyomást gyakorolt rá, hogy beismerje mindazt, amivel a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség terheli.

– Elérkezett az ideje, hogy a bíróság megkérdezze Nebojša Stefanovićot a síneken elkövetett gyilkosságról, illetve annak is itt az ideje, hogy a főnökömként vállalja a felelősséget, ahelyett, hogy én bűnhődjek az ő tetteiért. Ez becstelen és szégyenletes. Az az ellentmondásos jelentés a Belivukkal folytatott Sky-levelezéséről Stefanovićtól származik. Azokban az üzenetekben az ő neve is szerepel – nyilatkozott Hrkalović.

Elmondta, hogy Belivuk és Miljković bűnszervezetét személyesen Nebojša Stefanović védte.

Hangsúlyozta, ő maga nem rendelhette el egyetlen személy lehallgatását sem, hiszen nem volt erre felhatalmazása. Részletekbe menően magyarázta el Stefanović utasításait Belivuk üzenetei kapcsán, amit a síneken történt gyilkosság kapcsán vizsgált a rendőrség. A jelentés, amely miatt végül ejtették a vádat Belivuk ellen, Stefanović miatt késett. Szavai szerint ők nem tudták, mi szerepel azokban az üzenetekben.

Elmondta, Stefanović munkatársaként, több kollégájával együtt lelki bántalmazásnak volt kitéve. A felgyülemlett stressz miatt hagyta ott a belügyminisztériumot 2019-ben. Stefanović pedig, Hrkalović szavai szerint, ahelyett hogy Aleksandar Vučić politikáját folytatta volna és az állam érdekeit képviselte volna, a saját érdekei szerint tevékenykedett.

– Mindannyiunkat becsapott – nyilatkozott Hrkalović, majd hozzátette, Stefanović illetéktelenül követte az Aleksandar Vučić államfő lehallgatásából származó anyagot. Mindezt az államfő háta mögött.

Nebojša Stefanović jelenlegi védelmi miniszter is reagált az interjúra, mondván, hogy a „Veljko Belivuk legközelebbi munkatársai kezében levő médiagépezet eredménye a Hrkalović által előhozott hazugságáradat”.

Közleményében kiemelte, 48 órán belül reagálni fog minden hazugságra. Csakis tényekkel kívánja cáfolni az ellene felhozott vádakat, amitől „ők annyira félnek és ezért „aljas kitalációkkal és szörnyű hazugságokkal élnek, ami a bűnösökre jellemző, illetve azokra, akik megpróbálják másra hárítani a hibájukat. Ez nem fog nekik sikerülni!” – közölte közleményben Stefanović.