2024. május 8., szerda

Šapić Belgrád új polgármestere

Az ellenzék kivétel nélkül visszautasította a haladók jelöltjét

Belgrád város képviselő-testülete több órás vita után többségi szavazattal (57) választotta meg hétfőn az új polgármestert. A posztot a következő négy évben Aleksandar Šapić tölti majd be. A Szerb Haladó Párt polgármesterjelöltje ellen az ellenzék több érvet is felhozott, kiemelték, nem támogatják őt, a hozzá nem értés és az érdekösszeütközés miatt, és bojkottálták a szavazást.

Zoran Radojičić, a leköszönő polgármester az ülésen összegezte az elmúlt négy évet, legnagyobb sikerének a Tiršova 2 gyermekkórház építésének kezdetét hozta fel. Felszólalásában kiemelte, polgármesterként sem hagyta ott a műtőtermet, így ezek után is sebészként folytatja, ám hangsúlyozta, jelentős támaszt tud nyújtani ezek után is a városnak a tudomány, a környezetvédelem, az önkormányzatok és az egészségügy terén.

Nikola Nikodijević (Szerbiai Szocialista Párt), a képviselő-testület elnöke rámutatott, Šapić megválasztása a város politikájának folytonossága, hiszen a főváros lakosságának többsége is ennek szavazott bizalmat. Ezúttal két irányt céloznak meg a város politikájában: a polgárokról való gondviselést és az infrastrukturális projekteket, hogy jobb életkörülményeket teremtsenek a város lakóinak.

Aleksandar Šapić bemutatta csapatát. Mint kiderült, az SZHP helyettesének Vesna Vidovićot javasolta, aki a párton belül a keményebb áramvonalat képviseli, ám az új polgármester egykori párttársát (akivel a SPAS-ban, azaz a Szerb Patrióta Szövetségben, illetve előtte a Demokrata Pártban is együtt tevékenykedtek), Marija Lekovićot, mint bizalmi embert is maga mellé vette. Mellettük a Városi Tanácsban helyet kap még: Miloš Dangubić, Zoran Adamović, Stevo Marušić, Goran Spasojević, Boris Bursać, Vuk Mirčetić, Aleksandra Čamagić, Nebojša Petrović, Ružica Belanović, Igor Mušić, Violeta Filip, Slobodan Šolević. Többségük az SZHP tagja.