Branko Ružić oktatásügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy nem kell pótolni a bombariadók miatt elmaradt tanórákat. Mint mondta, a kisérettségi megírása teljesen biztonságos lesz, ezt az oktatásügyi és a belügyminisztérium is garantálja.
Közélet
A több millió tonna ukrán gabona exportjának Oroszország általi blokádja háborús bűn – mondta Josep Borell, az EU külügyi főképviselője.„Felszólítjuk Oroszországot a kikötők feloldására.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát – közölte Andrej Plenković horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unióban 2020-ban a lakosság 17,5 százaléka élt túlzsúfolt háztartásban. Az EU Statisztikai Hivatala, az Eurostat szerint ez azt jelenti, hogy családi helyzetüknek és életkoruknak megfelelően nem jutott elegendő hely a háztartás minden tagjának.
Az egykori gerillából lett szociáldemokrata politikus, Gustavo Petro győzött a hét végén Kolumbiában rendezett elnökválasztáson a hétfőn közzétett nemhivatalos végeredmény szerint. Több évtizedes konzervatív vezetés után ő a latin-amerikai ország első baloldali elnöke.
Az oroszországi gázszállítás csökkenése miatt sürgős intézkedéseket hozott a gázmegtakarítás és a szénalapú villamosenergia-termelés növelése érdekében Robert Habeck, Németország gazdasági minisztere.

